Infostart.hu
eur:
386.09
usd:
331.5
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Nyitókép: Pixabay

A nyereség ellenére kirúgások a Ryanairnél

Egymilliárd eurós adózott nyereséget könyvelt el a Ryanair a március 31-ével zárult, 2020-as pénzügyi évben, 13 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az első negyedévre viszont már 200 millió eurós veszteséggel számol az ír, fapados légitársaság.

A cég közleménye szerint a pénzügyi év során 10 százalékkal, 8,4 milliárd euróra növelték az árbevételt, az utasforgalom 4 százalékkal 148 millióra emelkedett. A társaság 13 százalékkal 1 milliárd euróra növelte adózott eredményét, utasonkonként 6 százalékkal nagyobb, 57 eurós árbevételre tettek szert.

A Ryanair azonban már figyelmeztetett, hogy a koronavírus-járvány miatt a június 30-ával záruló első negyedévben 200 millió eurós veszteségre számít. A társaság leszögezte, nem fog állami támogatást kérni a válság túléléséhez, ellentétben versenytársaival, amelyek a Ryanair szerint tiltott állami támogatást kapnak, és ezzel önköltségi ár alatt tudják majd a jegyeket értékesíteni.

A légitársaság helyzetértékelésében jelezte, megkezdte a tárgyalást a Boeinggel az új megrendelésű gépek átvételének halasztásáról, mivel a következő két évben a vártnál kevesebb új gépre lesz a cégnek szüksége.

Emellett megkezdték a tárgyalásokat a szakszervezetekkel a létszámcsökkentésről, bázisbezárásokról, fizetéscsökkentésről.

Május elején a cég azt közölte: 3000 dolgozót bocsát el a Ryanair és 20 százalékkal csökkentik a béreket.

A Ryanair csoporthoz tartozó Laudánál is folyamatban vannak ezek a tárgyalások, de a Ryanair már figyelmeztetett, hogy ha a héten nem sikerült megállapodni, akkor bezárják a Lauda bécsi bázisát, és háromszáz embert küldenek el.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×