Infostart.hu
eur:
360.5
usd:
309.61
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Nyitókép: Pixabay

A pénzügyi biztonságra fókuszál a Pénz7

A pénzügyi biztonság, valamint az "ötletből vállalkozás" lesz a pénzügyi és vállalkozói ismeretek bővítését célzó, Pénz7 elnevezésű program kiemelt témája az idei tanévben - hangzott el azon sajtótájékoztatón, amelyen kormányzati és pénzügyi intézményi szereplők aláírták a 2020. március 2-6. közötti témahét megvalósításáról szóló együttműködési megállapodást.

Az egyezményt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), a Pénzügyminisztérium (PM), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány képviselői látták el kézjegyükkel.

Maruzsa Zoltán, az Emmi köznevelésért felelős államtitkára elmondta: az életvezetés fontos eleme a pénzügyi tudatosság, és nincs vita arról, hogy a pénzügyi ismereteket be kell építeni a tanagyagba. Ezért támogatják a pénzügyi tudatosság témahetét, amely beváltotta a hozzá fűzött reményeket és egyre népszerűbb - tette hozzá.

Közölte: az első, 2014-2015-ös tanévben 660 iskola, ezer pedagógus, 200 önkéntes és 90 ezer diák vett részt a programban, tavaly pedig már 1235 iskola, 2500 pedagógus, 700 önkéntes és 205 ezer tanuló.

A jövő évi programra egy hete indult a regisztráció, és már 400 iskola és 80 ezer tanuló jelezte részvételi szándékát.

Gion Gábor, a PM pénzügyekért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a programban részt vevő diákok száma kiemelkedő, és példaként megemlítette, hogy 2017-ben a globális pénzügyi héthez kapcsolódóan megrendezett Pénz7 Magyarországon több diákot ért el, mint a helyi programok Németországban, Franciaországban és Olaszországban együttvéve.

Fontosnak nevezte a vállalkozási ismeretek bővítését is, mert a magyar fiatalok körében a legalacsonyabb a vállalkozói hajlandóság az egész régióban, miközben tartós, hosszú távon fenntarthatón prosperáló gazdaságot erős magyar vállalkozások nélkül nagyon nehéz elképzelni.

Szepesi Balázs, az ITM gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkára elmondta: a vállalkozói témahéten szeretnék közelebb hozni a fiatalokhoz a vállalkozást, ezért "hús-vér" vállalkozók mennek az iskolákba önkéntesként.

Fontosnak nevezte, hogy a fiataloknak megmutassák, az ötletekből milyen könnyen lehet valóság. Úgy fogalmazott, a vállalkozás önkifejezés, hiszen a gondolatból tett lesz, másrészt pedig a legmélyebben megélt szabadság, a vállalkozók ugyanis vállalják az önállóságot és az azzal járó felelősséget. A vállalkozói témahét azt mutatja meg, ez az út járható - fűzte hozzá.

Merényi Zsuzsa, a Pénziránytű Alapítvány oktatási igazgatója arról beszélt, hogy a programban a legfontosabb partnereik a pedagógusok, akiknek a munkáját kidolgozott felkészülési anyagokkal, óratervekkel segítik. Megjegyezte: hisznek abban és tesznek is azért, hogy pénzügyileg tudatosabb fiatalok kerüljenek ki az iskolákból.

Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára azt mondta,

céljuk, hogy idén negyedmillió diák vehessen részt a pénzügyi kultúra hetének speciális képzésén, és bízik abban, hogy ez egyfajta kulcsa Magyarország gazdasági fejlődésének.

Kiemelte: a programsorozat alapításától kezdve egyik legfőbb önkéntesük Varga Mihály pénzügyminiszter és Hegedűs Éva, a Gránit Bank elnöke.

A Pénz7 témahétre a www.penz7.hu oldalon lehet regisztrálni, itt jelentkezhetnek az iskolák és az önkéntesek is, egészen a programhét kezdetéig. Itt érhetők el a korábbi évek tananyagai, az aktuális témák korosztályok szerint kidolgozott tananyagai és a felkészítést segítő anyagok is.

A program kiemelt célja, hogy már fiatal korban megalapozzák a pénzügyi és gazdasági tudatosságot, így ezzel is támogassák a kormány által 2017-ben elfogadott, Okosan a pénzzel elnevezésű, a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó stratégia megvalósulását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×