Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Nyitókép: PIxabay

Óriási felhajtás az állami kriptovaluta körül

A kriptopénz állami bevezetéséhez a Facebooknak is sok köze van.

Az elkövetkezendő hónapokban a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank, a Kína Bank és a Kínai Mezőgazdasági Bank is használatba veszi majd az állami hátterű új kriptopénzt Kínában - írja a Qubit.

A kezdeti versenyzők között az online kereskedő Alibaba, a technológiai gigavállalat Tencent, a Kínai Építési Bank és az UnionPay is rászabadul a kriptopiacra. A lista a továbbiakban még bővülhet, a Forbes értesülései szerint pedig az új pénzt az ország legnagyobb vásárlóünnepén, a Singles' Day-en alkalmazzák először élesben.

Az indulás után az Alibabától és társaitól várják, hogy megkedveltessék az 1,3 milliárd kínai fogyasztóval az új kriptopénzt. Kínában már így is kifejezetten népszerű volt a legismertebb kriptovaluta, a bitcoin: a legnagyobb bitcoinbányák az országban üzemelnek, annak ellenére, hogy az állam betiltotta a bitcoinnal való kereskedelmet.

A Népbank által benyújtott szabadalmak alapján az bevezetésre kerülő rendszerben

a felhasználók egy mobiltárcán keresztül válthatják be jüanjaikat digitális pénzre.

A Singles' Day vásárlóünnepen kívül van egy másik oka annak, hogy a kormány állami kriptopénzt akar bevezetni. Wang Xin, a Népbank igazgatója szerint a Facebook nemrégiben bejelentett kriptopénze, a Libra veszélyt jelent Kína monetáris biztonságára, ami akár világméretű politikai és gazdasági feszültségekhez is vezethet. Wang úgy tartja, hogy

a Facebook kriptopénzének megjelenésével túl nagy szerephez jutna a dollár árfolyama a kínai piacon,

a bankigazgató ezért sietteti a saját állami biztosítású kriptopénz bevezetését.

Nem csak Kína aggódik a Libra miatt, az Egyesült Államok szenátusa és képviselőháza komoly jogi szabályozást és jó átláthatóságot vár a Facebook kriptopénzétől. Az Európai Uniónak is vannak kétségei: Olaf Scholz német pénzügyminiszter úgy gondolja, a pénzkibocsátás nem a magáncégek dolga, egy minisztériumi jelentés szerint pedig a kriptopénz akár a pénzmosás vagy a terroristák finanszírozásának eszközévé is válhat.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×