Infostart.hu
eur:
361.55
usd:
315.2
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Varga Mihály nagy bejelentést tett

A teljes foglalkoztatás elérése érdekében a kormány júliustól újabb négy megyére, Csongrádra, Békésre, Somogyra és Baranyára is kiterjeszti a munkaügyi hivatalok hatékonyságát növelő reformprogramot - jelentette be Varga Mihály.

A tavaly augusztusban indított program eredményes, eddig több mint 21 ezer ember munkába állásához járult hozzá a keleti országrészben, amelynek köszönhetően folyamatosan csökken az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak száma.

A miniszter hangsúlyozta: a kormány célja, hogy a magas munkaerő-keresleti igényt a még meglévő munkaerő-tartalékkal, főként a közfoglalkoztatottakkal, az inaktívakkal és álláskeresőkkel töltse be.

Elmondása szerint az eddigi eredmények jól jelzik, hogy a vállalati kapcsolattartás erősítésével és a hatékonyabb kiközvetítéssel nagyobb arányban vonható be a munka világába a rendelkezésre álló munkaerő-tartalék.

Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében a programnak köszönhetően duplájára nőtt a sikeres kiközvetítések száma az egy évvel korábbihoz képest. A második ciklusban sorra kerülő Nógrád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében az utóbbi hónapok tapasztalata alapján több mint 80 százalékkal többen találtak munkát. A mostani bővítéssel összesen már tíz megyében zajlik a program - összegezte.

A munkanélküliségi arány mellett a tartós munkanélküliség időtartama is folyamatosan csökken Magyarországon - mutatott rá Varga Mihály. Hozzátette, hogy ezt a folyamatot tovább segítheti a reformprogram, hiszen az így elhelyezkedők 96 százaléka három hónap elteltével is munkaviszonyban állt.

A legfrissebb adatok szerint a munkanélküliségi ráta is fokozatosan csökken, már 3,4 százalékra süllyedt, ami a negyedik legalacsonyabb az Európai Unióban. A cél, hogy a meglévő, közel félmilliós munkaerő-tartalék aktivizálásával a munkanélküliség szintje tovább csökkenjen, és megvalósuljon a teljes foglalkoztatottság Magyarországon - hangsúlyozta a pénzügyminiszter.

Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 95 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,8 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 9, az Új Emberek pedig 8 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 21. 13:55
×
×