Infostart.hu
eur:
365.35
usd:
314.76
bux:
0
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Világgazdaság: akvizíciókra is készül az Opus Global

Az organikus fejlődés mellett akvizíciókra is készül a menedzsmentjét megújító Opus Global - írta a Világgazdaság Mészáros Beatrix igazgatósági elnökkel készített, hétfőn megjelent interjújában.

A lapnak Mészáros Beatrix úgy nyilatkozott: a 2018-as évre az akvizíciók, a tőkeemelések, valamint az összeolvadás előkészítési időszakaként tekintenek, míg az ideire a stabil értéknövelés, a szinergiák realizálási periódusaként.

Kiemelte:

a Konzum beolvadása az Opus Globalba lehetőséget teremtett arra, hogy a két társaságnál meglévő párhuzamos funkciókat összevonják egy költségkímélőbb és átláthatóbb működés megvalósítása érdekében.

A beolvadás után 53 társaság tartozik majd az Opus konszolidációs körébe, ezért a stratégiai divíziók irányítását szakértőkre bízzák - közölte.

A négy kiemelt üzletág közül a turizmus üzletágat Hülvely István, az energetika divíziót Baji Csaba, az élelmiszeripari érdekeltségeket Tóth Anett, az ipari és építőipari szegmenst pedig Halmi Tamás vezetheti majd, szakmai munkájukat vezérigazgatóként Gál Miklós irányítja majd. A vezérigazgató munkáját Dakó Gábor vezérigazgató-helyettesként a tőkepiaci szabályozás megfelelőségében, valamint befektetési kapcsolattartóként segíti, Ódorné Angyal Zsuzsanna vezérigazgató-helyettes pedig a gazdasági és operatív működést menedzseli majd.

Mészáros Beatrix az interjúban hangsúlyozta: leépítésre nem készülnek, a meglévő feladatokat igyekeznek másként leosztani. A döntéshozatali és felelősségi szinteket számos esetben hatékonysági szempontok miatt is az egyes divíziókra delegálják, a transzparencia fokozása érdekében pedig 2020-tól negyedévente teszik majd közzé a vezetőségi jelentéseket.

Arról is beszélt:

az Opus stratégiájában érdemi változás nem lesz.

Hosszú távú stratégiai befektetéseikben az Opus Global többségi irányítással rendelkezik, a portfólió más elemei - például a 4iG, az Appeninn vagy a CIG Pannónia - úgynevezett likvid befektetések, többnyire kisebbségi részesedések.

Azzal kapcsolatban, hogy a 4iG-ben nemrég csökkent a társaság részesedése, kiemelte: nem mondtak le az informatikai területről, csak másképpen tekintenek rá. A részesedések elsődleges célja a portfólión belül, hogy a lehető legnagyobb profitot termeljék, akár osztalék, akár tranzakció útján - fogalmazott.

A célként kitűzött további növekedés érdekében a piacvezető, külföldi szállodákkal is rendelkező Hunguest szállodalánc szegmensében célként a külföldi terjeszkedést nevezte meg, de a Mátrai Erőmű esetében például új beruházásokban gondolkodnak.

Napelemparkjaik fejlesztése mellett lehetséges alternatíva egy gázüzemű blokk építése - ami technológiaváltást jelentene -, de vannak olyan, a szén-dioxid hasznosítását lehetővé tevő megoldások, amelyek ha ipari méretekben is működőképesnek bizonyulnak, kapacitásbővítést jelentenének - mondta.

Az élelmiszeripari szegmensben a tiszapüspöki izocukorgyárnál tervezik egy kukoricaalapú keményítőt készítő egység létrehozását, a búzát feldolgozó, módosított keményítőt gyártó Viresolnál hamarosan befejeződik a fejlesztés második üteme, a Wamslernél nagymértékű gyártási modernizációt hajtanak végre, és hamarosan új gyártócsarnokot adnak át.

Mészáros Beatrix közölte:

a tartós jövedelmezőség érdekében folytatják a növekedést, és megvizsgálnak minden olyan akvizíciós lehetőséget, amely beleillik a csoport stratégiájába.

Hozzátette: az ipari, élelmiszeripari és a turisztikai szegmensekben látnak a régióban még növekedési potenciált. A növekedéshez tájékoztatása szerint saját forrással is rendelkeznek, de vizsgálják a forrásbevonási lehetőségeket, köztük például a Magyar Nemzeti Bank kötvényprogramját is.

Azt osztalékfizetésben igyekeznek megfelelni a befektetői várakozásoknak, de erős nyomás van a cégcsoporton a növekedési tervek miatt. Az osztalékkérdést egy hosszú távú döntésnek nevezte, mert felelős társaságként a részvényesi érdekek mellett a holding mintegy hatezer munkavállalójának az érdekeit is szem előtt kell tartaniuk.

Címlapról ajánljuk
Áfa, Alkotmánybíróság, iskolakezdés – nagy változásokkal kezdődik a szeptember

Áfa, Alkotmánybíróság, iskolakezdés – nagy változásokkal kezdődik a szeptember

Keddtől már nem Polt Péter az Alkotmánybíróság elnöke, és lejárt három másik bíró mandátuma is. Dolgozni kezdhet a vagyonvisszaszerzési hivatal, hatályba lépett az elnök és az egyik helyettese mandátuma. Megkezdődött az iskola, visszaálltak a menetrendek, az alsó tagozatokon változások jöhetnek. Csökkent a vényköteles gyógyszerek áfája is keddtől. Újra járnak a vonatok Miskolc és Tiszaújváros között.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Zelenszkij Kijev polgármesterét figyelmeztette, egy szám mutatja, hogy Ukrajnában hatalmas lehet a baj – Háborús híreink kedden

Zelenszkij Kijev polgármesterét figyelmeztette, egy szám mutatja, hogy Ukrajnában hatalmas lehet a baj – Háborús híreink kedden

Ukrajna elkészítette a téli ellenállási terveit, ezek végrehajtásában Kijev főpolgármesterének, Vitalij Klicskónak személyes felelőssége van – idéz egy frissen közzétett ukrán elnöki rendeletet az RBK. Vitalij Klicskó pár napja azt nyilatkozta: a téli védelmi tervek végrehajtása már 50%-os, összesen mintegy 20 milliárd hrivnya befektetésére lesz szüksége a fővárosnak, hogy felkészüljenek a télre. Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij kabinetvezetője, Kirilo Budanov nemrégiben hosszú interjút adott, elejtett egy olyan mondatot, ami súlyos problémákra utal az országban – elemezte a The Telegraph. Az ukrán katonai hírszerzés korábbi vezetője korábban arról beszélt, hogy Ukrajnában havonta mintegy 30 ezer embert kell mozgósítani ahhoz, hogy a háborús erőfeszítések továbbra is fenntartható mederben maradjanak. Ez a kijelentés ugyanakkor súlyosabb kérdésekre is rávilágít: a szám rendkívül magas, ami a valós háborús veszteségek magas szintjére utalnak. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×