Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Nyitókép: Pixabay

Óriási különbségek feszülnek a magyar régiók között

A gazdasági növekedésben és az egy főre jutó GDP-ben is jelentős különbségek vannak az egyes magyarországi régiók között – mondta az InfoRádiónak a Központi Statisztikai Hivatal Éves számlák osztályának vezetője. Kovács Gábor hozzátette: ez a különbség több mint 3,5-szeres a legjobban teljesítő Budapest és a legrosszabbul teljesítő Nógrád megye között.

2017-ben – folyóáron – a legmagasabb GDP-növekedést Észak-Magyarország produkálta, valamivel több mint 10 százalékkal, a második helyezett Budapest lett, majdnem 9,5 százalékkal – tájékoztatott Kovács Gábor, hozzátéve: ez sokkal inkább köszönhető az alacsony bázisadatnak, mint annak, hogy a térség felzárkózna. A legalacsonyabb növekedés a Dunántúlon volt jellemző, alig haladta meg az 5 százalékot.

Az a legnagyobb egy főre jutó GDP-t Budapest érte el, az országos átlaghoz viszonyítva 206 százalékkal – emelte ki a KSH Éves számlák osztályának vezetője. Nógrád megyében a legalacsonyabb ez az érték, 42,9 százalék – tette hozzá. A középmezőnyben Fejér és Komárom-Esztergom megye helyezkedik el, előbbi 102,6, utóbbi 99 százalékkal. Meghaladta még a 100 százalékot Győr-Moson-Sopron megye is a maga 128,7 százalékával.

A növekedést tekintve körülbelül 3,5-szeres a különbség a legjobban és a legrosszabbul teljesítő megyék között – emelte ki Kovács Gábor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×