Infostart.hu
eur:
386.48
usd:
331.87
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Tóth János hivatásos vadász síppal hív be egy őzbakot üzekedés idején Tiszaföldvár környékén a Dózsa vadásztársaság területén 2013. augusztus 15-én. Szerencsés esetben a tapasztaltabb vadászok az őzsuta hívóhangját csalsípokkal utánozva közel tudják hívni magukhoz az őzeket, így az egyébként nagyobb takarást adó nyári vegetációban is meg tudják figyelni az állatokat a vadgazdák.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Már az idén 7 milliárd forint jut a 2021-es vadászati világkiállításra

A pénzt a világkiállítást megelőző lépések megvalósítására, részben pedig egy, a feladatok ellátásához szükséges projektcég felállítására szánják.

Idén év elején már a megvalósítás szakaszába lép a 2021-es budapesti vadászati világkiállítás lebonyolításának előkészítése – erről még tavaly decemberben beszélt Kovács Zoltán a rendezvénysorozat lebonyolításáért felelős kormánybiztos egy sajtóbeszélgetésen.

A vadászati kiállítás megrendezésére a kabinet 2019-re több mint 7 milliárd forintot különített el a központi költségvetésben részben a világkiállítást megelőző lépések megvalósítása, részben pedig egy, a feladatok ellátásához szükséges projektcég felállítására. Utóbbi feladata lesz a világkiállítás kivitelezésének koordinálása és az ezekhez szükséges összegek kiutalása.

A Magyar Közlönyben december 13-án megjelent kormányhatározat szerint

a világkiállítás lebonyolításért felelős kormánybiztosnak és Semjén Zsolt miniszerelnök-helyettesnek 2019. végéig kell véglegesítenie a rendezvény és az ehhez szükséges programok előkészítési munkálatait és költségeit.

Ezzel összefüggésben a korábban rögzített pénzügyi előirányzatot a Magyar Közlöny január 28-i száma kiegészíti: a kiállítás előkészítésének és felvezető eseményeinek támogatása címén ugyanis az egyéb működési célú kiadások során egy 3 milliárd 396 millió forintos tétel, míg az egyéb felhalmozási célú kiadások során egy plusz 95 millió forintos költségkeret szerepel.

Semjén Zsolt miniszerelnök-helyettes egy tavaly év végi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a világkiállításnak három pillére lesz:

  1. az építkezések,
  2. a kapcsolattartás a nemzetközi szervezettekkel,
  3. a konkrét rendezvények lebonyolítása.

A miniszterelnök-helyettes arról is beszámolt, hogy a rendezvényre legalább 1 millió látogatót várnak. A világkiállítás fő budapesti helyszíne a tervek szerint a Hungexpo lesz, de szerepet kap a programok lebonyolításában a Fővárosi Állat- és Növénykert valamint a Kincsem Park is. Magyarország 1971-ben rendezett utoljára vadászati világkiállítást.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Egyetlen csatahajó megépítése is rendkívül drága, mintegy 10 milliárd dollárba kerül, így a szakértő szerint az amerikaiak tervezett Aranyflottája leghamarabb a 2030-as években szállhatna vízre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban elmondta: „a hajóépítésben világbajnok” Kínának nagyobb gyártókapacitásai vannak, mint az USA-nak, de az ázsiai nagyhatalomnak még nincs sok tapasztalata grandiózus haditengerészeti rendszer üzemeltetésével.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

A Jedlik Ányos Energetikai Program vállalati energiatárolós pályázatának benyújtási határidejét a minap február 10-ig elhalasztották. Úgy tudjuk, hogy a lépést megelőzően az iparági szervezetek számos észrevételt küldtek az Energiaügyi Minisztériumnak a pályázat kapcsán, mert a támogatási konstrukció több elemével kapcsolatban is felmerültek aggályok - és van egy olyan kritikus pontja, amely érdemben visszafoghatta az érdeklődést a várakozásokhoz képest.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×