Infostart.hu
eur:
375.21
usd:
317.61
bux:
128078.95
2026. február 26. csütörtök Edina
Az OTP Bank új, innovációs fiókja Budapesten, az Árkád üzletközpontban az avatás napján, 2018. november 20-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Csányi Sándor: mindenféleképpen jó évet zárunk

Kedvező gazdasági környezetben csoport szinten – és minden országban, ahol jelen van – várhatóan nagyon jó évet zár idén az OTP Bank – mondta az InfoRádiónak Csányi Sándor, a pénzintézet elnök-vezérigazgatója.

„Nagyon kedvező körülmények között működünk” – értékelte az OTP-csoport helyzetét az elnök-vezérigazgató. Mint Csányi Sándor elmondta, minden országban, ahol jelen van a vállalat, széles bázisú növekedés jellemzi a gazdaságot. Hozzátette: bár sokan beszélnek egy jövőbeli válságról, szerinte Közép-Európát ez kevésbé fogja érinteni, mint 2008-ban, hiszen jobb kondícióban van a bankszektor.

„Jó lesz az eredményünk, nő az ügyfélbázisunk, tehát mindenféleképpen jó évet zárunk”

– fogalmazott. Csányi Sándor elmondása szerint a csoport külföldi akvizíciós törekvése jövőre is folytatódik.

A vállalat – csoport szinten – 17 millió ügyfelet szolgál ki. „Ezért is fontos számunkra a digitalizáció és a digitális fejlesztések, hiszen van kinek eladni ezeket a szolgáltatásokat” – fogalmazott az elnök-vezérigazgató, hozzátéve: bár az egyes országokban különböző a bankolás színvonala, mindenhol fejleszteni és a digitalizációt erősíteni szeretnének.

A fiókok változó szerepére készülnek

Az Árkád üzletközpontban megnyitott új innovatív fiókkal kapcsolatban elmondta: a fő cél, hogy a bank új fejlesztéseit kipróbálják. Csányi Sándor hangsúlyozta: várják az ügyfelek visszajelzéseit, amennyiben úgy ítélik meg, működik az új rendszer, kiterjesztik a többi magyarországi és külföldi fiókra is. „Bízom, benne, hogy ez a rendkívül modern, egyébként gondolkodásra is ösztönző fiók segít bennünket abban, hogy megszerezzünk egy-két ötletet az ügyfelektől, hogy mi lenne jó, mire vágynak, milyen szolgáltatásokra, milyen termékekre” – tette hozzá.

A digitális fejlesztési program elmúlt három évében 38 nagyobb és több mint 70 kevésbé átfogó projektet indítottak el, előbbiből 28 már működik a bank szolgáltatásaiban. Csányi Sándor kiemelte: az OTP hosszú távú célja a papír- és készpénzmentesség, az új fiókot ennek megfelelően alakították ki. „Azt gondoljuk, hogy

a fiókok hosszú távon is megmaradnak, de a szerepük változik, és inkább a tanácsadásra szorítkozunk majd”

– fogalmazott, hozzátéve: az ügyfelek a jövőben, amit kényelmesen el lehet intézni otthon, digitálisan fogják megoldani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Ukrajna is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Demján Sándor Program: heteken belül indul a céges roham az újabb 200 milliárdért

Demján Sándor Program: heteken belül indul a céges roham az újabb 200 milliárdért

Ahogy Nagy Márton miniszter már jelezte, újabb 200 milliárd forinttal növeli a kormány az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban elérhető finanszírozási termékeinek keretösszegét, amely így összesen 900 milliárd forintra bővül. A keretemelés célja, hogy a hazai kis- és középvállalkozások kedvező feltételek mellett juthassanak fejlesztéseiket és működésüket támogató forrásokhoz a jelenlegi piaci környezetben is, ezzel erősítve versenyképességüket, valamint exportpiaci jelenlétüket - hívta fel a figyelmet az EXIM.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×