INFORÁDIÓ 
2020. június 3. szerda
Klotild

nyugdíjprémium

nyugdíj

ellátás

novák katalin

Idős házaspár beszélget Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn 2015. október 1-jén. Az ENSZ-közgyűlés 1991-ben határozott az idősek világnapja megtartásáról. Az idősödés kora a 60. életévben kezdődik, az időskort 75 éves kortól szokás számítani. A világon több mint 600 millió 60 évnél idősebb ember él.

Nyugdíjprémium: talán mégsem jár mindenkinek

Infostart

Csak a később megjelenő kormányhatározatból derül ki, hogy mind a 2,75 millió nyugdíjasra kiterjed-e a 18 ezer forintos plusz, vagy csak azokra, akiknek eleve 80 ezer forintnál több nyugdíj jár havonta.

Hatezer forinttal, 18 ezer forintra nő idén az év végén folyósítandó nyugdíjprémium - jelentette be kedden Novák Katalin, az emberi erőforrások minisztériumának családügyi államtitkára. Arról viszont nem esett szó, hogy az összeg kinek jár.

Amíg várni kell, hogy a részletek kormányrendelet formájában is napvilágot lássanak, az Azénpénzem.hu portál a vonatkozó szabályok alapján azt írta:

a prémium nem jár automatikusan azoknak, akik ideiglenes özvegyi nyugdíjat kapnak, ahogy a rehabilitációs járadékból részesülő rokkantak sem.

Tavaly - egy külön, 2017 őszi kormánydöntésnek köszönhetően - végül mégis mind a 2,75 millió nyugdíjas megkapta a prémiumot. Idén viszont még nem jelent meg a kormányrendelet, amiből ki kell derülnie, hogy ki és mekkora prémiumra lesz jogosult.

A portál számításai szerint

a teljes, 18 ezer forintos összeget eredendően csak a 80 ezer forint feletti nyugellátásban részesülők kaphatják meg,

a 60 ezret kapók 13 500, az 50 ezerhez hozzájutók 11 250, a minimálnyugdíjban részesülők minössze 6412 forintra számíthatnának. A prémiumot ráadásul csak azok a 2017-ben nyugállományba vonultak kaphatják, akik idén novemberig nem estek ki az ellátotti körből.

A nyugdíjasok járandóságaival kapcsolatos további általános bizonytalanság az Azénpénzem.hu szerint, hogy noha januárra 2,7 százalékos nyugdíjemelést tervezett be a kormány, a pénzromlás üteme ennél magasabb lehet.

Nyitókép: MTI Fotó: Balázs Attila
A címlapról ajánljuk

INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018