eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 21. szombat Tamás

Ezeket az ételeket kerülje el a fesztiválokon

A frissen készült, forró étel, vagy a hűtőből elővett élelmiszer a legjobb választás a fesztiválokon, a pultra odahalmozott ételek már kockázatosak, és ne vásároljon senki olyan helyen, ahol nincs tisztaság és a személyzet is ápolatlan - sorolta élelmiszer-biztonsági tanácsait a Nébih osztályvezetője.

„A nyári nagy melegben a nagy tömeges rendezvényeken az oda kitelepült vendéglátók komoly próbatételnek vannak kitéve, hiszen nomád, tábori körülmények között kell megteremteni az élelmiszer-biztonságot. Ezért különösen érdemes odafigyelniük a fesztiválrésztvevőknek arra, hogy milyen helyen és milyen ételeket, italokat fogyasztanak” - tanácsolta Zoltai Anna.

„Nyilván vannak magas kockázatot képviselő élelmiszerek, ételek. Ezért azt tanácsoljuk, hogy hűtést igénylő cukrászsüteményt vagy hidegkonyhai készítményt ne a fesztiválok résztvevői fogyasszanak, ezek nem a fesztiválok ételei” - fogalmazott a szakember.

Szerinte helyettük inkább az egyszerűen kezelhető, alaposan hőkezelhető, az ilyen helyszínen biztonsággal kiosztható ételeket érdemes választani.

„Az is nagyon fontos, hogy megfigyeljük, hogyan bánnak az étellel, milyen a személyzet higiénés magatartása. Fontos a választás, hiszen azt a helyet, amely takarítatlan, rendetlen, benne ápolatlan személyzet dolgozik, nem figyel az élelmiszer-biztonságra, érdemes elhagyni, és máshol kell ételt venni” - tanácsolta a NÉBIH osztályvezetője.

„Gyanakodni kell, ha a személyzet dohányzik vagy étkezik kiszolgálás közben, ha nem jól különíti el az ételt és a pénzt, ha a kezükön ékszerek vannak, ha nincs mögöttük jól látható és használatban lévő kézmosó. Fontos az is, hogy megnézzük, védik-e az ételt a vásárlóktól, nem tudják-e megfertőzni azt, és az időjárás viszontagságaitól, a portól is védik-e” - részletezte.

„Ha pedig megvettük az ételt, lehetőleg minél hamarabb fogyasszuk el. De ne vegyünk olyan ételt, amelyen látjuk, hogy beszáradt, darazsak, legyek vannak körülötte, vagy már nem friss. Mindig a friss ételt válasszuk” - figyelmeztetett.

A szakember azt tanácsolta, hogy igyekezzünk egyszerű ételeket fogyasztani. A darált húsos ételeket, például a hamburger húspogácsáját is csak akkor érdemes választani, ha azt frissen sütik nekünk és frissen adják át, nem tárolják vásárlás előtt.

„Nagyon gyakori mostanában a fesztiválokon, hogy hatalmas készétel-halmokat tesznek ki tálcára vagy tepsikre, és ezeket órákon keresztül langyosan tartják. Ezeknél bizony előfordul élelmiszer-biztonsági kockázat. Ezért az a tanácsunk, hogy frissen, forrón elkészült ételt vásárolják, és fogyasszák” - hangsúlyozta a szakember.

Italok közül pedig elsősorban a palackozottat vagy a frissen csapolt italokat érdemes választani, és azonnal elfogyasztani, nem jó tárolgatni – tanácsolta a NÉBIH osztályvezetője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Visszapattantak az amerikai tőzsdék a hét végére

Visszapattantak az amerikai tőzsdék a hét végére

A szerdai és a csütörtöki nagy esés után próbáltak magukhoz térni a világ részvénypiacai, több-kevesebb sikerrel. Elromlott a tőkepiaci hangulat, miután az amerikai jegybank elnöke arra tett utalást, hogy jövőre a korábban vártnál kevesebb kamatvágás jöhet, erre a kockázatosabb eszközök, többek között a részvények és a kriptoeszközök árfolyama esett. Ma vegyes volt a hangulat az európai tőzsdéken, míg az amerikai piacok a nap eleji esésből eleinte komoly emelkedésbe kapcsoltak, majd a nap végére elolvadt a korábbi pluszok egy része.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. december 20. 18:35
×
×
×
×