Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Egymilliárdos fejlesztés az Óbudai Egyetem fehérvári karán

Egymilliárd forintból infrastrukturális felújítások, tananyag- és informatikai fejlesztések valósulnak meg a felsőoktatási struktúraátalakítási alap támogatásával az Óbudai Egyetem Alba Regia műszaki karán Székesfehérváron.

Réger Mihály rektorhelyettes a hétfői sajtótájékoztatón elmondta: a fejlesztések legfőbb célja, hogy a mérnökképzés feltételeit, minőségét javítsák, illetve hozzáigazítsák a cégek elvárásaihoz. Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester szerint a beruházások az ország egészét tekintve kiemelten fontosak, hiszen ezek a források sokszorosan megtérülnek az állami költségvetésnek.

Solti Péter az intézményirányítási és finanszírozási rendszer kialakításáért felelős miniszteri biztos közölte: 2015-ben 19 oktatási intézményben, mintegy 200 partnerszervezet és 440 hallgató bekapcsolásával valósult meg a duális képzés, idén a képzés 26 intézmény kínálatában jelent meg, több mint 500 partnerszervezet részvételével, a következő tanévtől pedig 2600 duális képzési helyet tölthetnek így be. A felsőoktatási stratégiában korábban az a cél fogalmazódott meg, hogy 2020-ra a mindenkor beiskolázott első évfolyamosok nyolc százaléka részesüljön duális képzésben, ám ez hamarabb is elérhető - vélekedett.

Az esemény sajtóanyaga szerint ebből a pénzből az intézményben egy villamosmérnöki, egy informatikai és egy gépészmérnöki orientáltságú laboratóriumot alakítanak ki, valamint két egyetemi épületet újítanak fel. Ezenkívül az e-learninghez szükséges tananyagfejlesztések, valamint a duális képzés javítását szolgáló kérdőíves vállalati felmérések készültek. A tervek szerint a projekt június végén fejeződik be.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×