eur:
389.03
usd:
362.28
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Tállai: zéró tolerancia az uberesekkel szemben

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) péntektől zéró toleranciát alkalmaz az uberesekkel szemben - jelentette be pénteken Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón.

Közölte: a NAV pénteken Uber sofőr vagyok, hogyan adózzak címmel tájékoztatót tesz közzé honlapján, amelyben egyértelműen leírja, mi a teendője a magyar adótörvények alapján ilyen tevékenységet végző sofőrnek.

Az államtitkár elmondta: a kormány elvárása, hogy minden magyarországi vállalkozási tevékenység után megfizessék az adót, ami vonatkozik azokra is, akik Uber szolgáltatás címen személyszállítási tevékenységet végeznek.

A kormány döntött arról is, hogy folytatni kell a tárgyalást a taxisokkal, akiknek jogos elvárásuk, hogy azonos feltételek mellett dolgozhassanak. Jövő csütörtökön arról tárgyalnak milyen műszaki, biztonsági feltételeket lehet még érvényesíteni ezen a téren.

Tállai András elmondta, hogy az uberes sofőrök az eddigi ellenőrzések alapján nem fizetnek adót, sokan még csak be sem jelentkeztek, pedig az adózás rendjéről szóló törvény megköveteli ezt, mert a tevékenységet jövedelem ellenében rendszeresen végzik.

A NAV tájékoztatója részletesen ismerteti majd, hogy mi a teendője egy ilyen tevékenységet végző magánszemélynek. Tartalmazza egyebek mellett, hogy adószámot kell kiváltania (közösségi is szükséges), el kell döntenie, hogy milyen adózást választ, hogy belép-e az áfa-körbe (6 millió forintig alanyi mentességet választhat).

Kitért arra is: az ellenőrzések feltárták, hogy a szolgáltatást végző magánemberek 12 oldalas szerződést kötnek egy holland céggel, amely tartalmazza, hogy be kell tartaniuk az adózásra, társadalombiztosításra vonatkozó nemzeti jogszabályokat, ismerteti, milyen műszaki paraméterekkel, feltételekkel lehet részt venni a szolgáltatásban, és kártérítési felelősséget ír elő. Olvassák el alaposan a szerződést - tanácsolta Tállai András -, és rá fognak jönni, hogy mindenért ők felelnek.

Az államtitkár bejelentette: a tájékoztató megjelenése után zéró tolerancia kezdődik, a NAV jelentős erőket csoportosít át az uberes sofőrök ellenőrzésére. A létszámot firtató kérdésre azt válaszolta: "annyit, amennyit szükséges".

Hangsúlyozta: szeretnék, ha azonos feltételek lennének a személyszállítás terén, hogy ne lehessen bejelentkezés, adózás nélkül versenyelőnyhöz jutni a taxisokkal szemben.

Kitért arra is, hogy más európai országok is küzdenek e tevékenységgel, de nincs egységes álláspont, ezért minden országnak magának kell azonos feltételeket teremtenie, megszüntetnie a versenyelőnyt.

Nincs adat arról, hogy Magyarországon hányan végeznek Uber szolgáltatás címen személyszállítási szolgáltatást. A NAV meg fogja keresni a holland társaságot és a holland adóhatóságot, hogy adatokat kérjen az e tevékenységet végzőkről.

Tállai András az MTI kérdésére elmondta, az adóhatóság eddig mintegy tíz személyt ellenőrzött, szankciójuk méltányos volt, 50 ezer forint bírságot szabtak ki rájuk, miközben a törvény szerint 200 ezer forintig bírságolható, aki elmulasztja bejelentési kötelezettségét. Az ellenőrzés után egyébként mindnyájan bejelentkeztek az adóhatóságnál - tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra is, a nyugtaadás nem megfelelő, az ubereseknek minden esetben számlát kell adniuk, mert helyben nem történik pénzmozgás.

Vizsgálják azt is, hogyan lehetne a holland cégeket bevonni a magyarországi adózásba. A magyarországi Uber Hungary Kft. koordinációt végez, nincs olyan tevékenysége, amelyből bevétele származna, a két érintett holland cég, amelynek bevétele van, Magyarországon nem alanya a társasági adónak. A nagyobb bevétel egyébként a szolgáltatást végző magánszemélyeknél keletkezik, akik a bevétel 80 százalékát kapják meg - ismertette.

Az államtitkár kérdésre közölte, hogy a telekocsi szolgáltatás még nem került az adóhatóság látókörébe, de lehet, hogy a mostani érdeklődés után ez megtörténik.

A NAV átszervezése kapcsán Tállai András elmondta, hogy az adóhatóságnál február 1-jére 5 százalékos leépítést hajtanak végre, a 22 442-es engedélyezett létszám 21 320-ra csökken.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×