Fükő László jól ismeri a Boscht, ahol 2000-től lát el különböző pozíciókat. Pályafutását minőségbiztosítási mérnökként kezdte a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft.-nél, két évvel később már minőségbiztosítási csoportvezető volt a miskolci kéziszerszámgyárban - áll a közleményben.
Szakmai karriere során számos pozíciót töltött be a minőségbiztosítás területén a németországi Sebnitzben, és a miskolci kéziszerszámgyárban több területen.
2012-ben átnyergelt az autóiparba: osztályvezető és értékáram menedzser lett a szintén miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. elektromos meghajtások üzletágán. 2014-től újra a professzionális kéziszerszámokért felelt, mint osztályvezető és értékáram menedzser.
"Vezetőként az egyik legfontosabb feladatomnak tartom a munkatársak fejlesztését és a bennük rejlő lehetőségek felszínre emelését. Karrierem építése során nagyon sok tréning, coaching és mentoring támogatást kaptam a Boschtól. Ezért én is nagy hangsúlyt fordítok arra, hogy a kollégáim szakmai és karrierfejlődése biztosított legyen, ugyanis ez nemcsak az ő, hanem a vállalat érdeke is. Mindenkinek megpróbáljuk megtalálni azt a feladatkört, ahol a legjobban teljesít és meg tudja mutatni, hogy milyen képességei vannak. A munkatársaknak élvezniük kell azt, amit csinálnak. Csak így tudják elérni a legjobb eredményt" - idézi az új gyárigazgatót a közlemény.
Újabb párt jelentette be, hogy nem indul tavasszal








