eur:
393.89
usd:
364.74
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Varga Mihály benyújtotta a bankadóról szóló törvényjavaslatot

Az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló 2006. évi vonatkozó törvény és egyes adótörvények módosításáról nyújtott be törvényjavaslatot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, amelynek részeként a tárcavezető a bankadó következő évekre szóló mértékét kívánja mérsékelni. A törvényjavaslat kedvezményeket tartalmaz azoknak a bankoknak, amelyek növelik vállalati és lakossági hitelállományukat.

Az Országgyűlés honlapján közzétett módosító javaslat szerint a különadó, azaz a bankadó mértéke hitelintézet esetén az adóalap 50 milliárd forintot meg nem haladó része után 0,15 százalék, az e feletti összegre 0,31 százalék lesz 2016-ban, 0,21 százalék 2017-ben és 2018-ban, azzal a kikötéssel, hogy a hitelintézet által az üzleti évre (adóévre) fizetendő különadó mértéke 2016-ban nem haladhatja meg a 2015. adóévben fizetett (fizetendő) különadó összegének 45 százalékát, 2017-ben és 2018-ban a 2016. adóévben fizetett (fizetendő) különadó összegét.

A különadóról szóló törvényjavaslat azzal a bekezdéssel egészül ki, hogy olyan hitelintézetnél, amelynél a vállalkozói kölcsönök állománya a 2015. adóévre vonatkozó beszámoló fordulónapja és a 2016. adóévre vonatkozó beszámoló mérleg-fordulónapja között nőtt, illetve a kkv-knak adott hiteleknél a tranzakciók hatására bekövetkezett változás a 2015. évi beszámoló fordulónapja és a 2016. adóévre vonatkozó beszámoló fordulónapja között pozitív, a 2017-es és a 2018-as adóévre fizetendő különadó mértéke nem haladhatja meg a 2015. adóévre fizetett (fizetendő) bankadó összegének 30 százalékát.

A háztartásoknak adott hiteleknél is hasonló az előírás, azaz, ha a 2015. adóévre vonatkozó beszámoló mérleg-fordulónapja és a 2016. adóévre vonatkozó beszámoló fordulónapja között nőtt az állomány, a 2017. évre és a 2018. adóévre fizetendő különadó mértéke nem lehet nagyobb a 2015. adóévre fizetett (fizetendő) különadó összegének 30 százalékánál.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×