Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Új turistacentrumot avattak a Mátrában

Az Országos Kékkörhöz kapcsolódó kerékpáros pihenőhellyé és turistacentrummá alakította a Mátrában fekvő Rudolf-tanyát az Egererdő Zrt., a 70 millió forintos beruházást a földművelésügyi miniszter avatta fel pénteken.

Fazekas Sándor köszöntőjében kiemelte: a fejlesztéssel a Mátra megismerését segítő kiindulóponttal lettek gazdagabbak a turisták. A 700 méter tengerszint felett fekvő Rudolf-tanya a kerékpáros turizmus fellegvára lehet - tette hozzá.

Felidézte: a kormány programjában szerepel az ország, az erdők bejárhatóvá tétele.

"Bízom benne, hogy ez a fejlesztés mind több természetjárót vonz majd. Fontos az is, hogy ezek a létesítmények hosszútávon szolgálják a turizmust" - mondta.

Jung László, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója a társaság közjóléti feladatait hangsúlyozva arról beszélt, hogy a korábban munkásszállásként szolgáló Rudolf-tanya immár igazi pihenő-, illetve szálláshellyé, "bringás központtá" vált.

Kitért rá: a 70 millió forintos beruházás révén összesen 72 embernek tudnak szállást biztosítani. A költségek zömét, mintegy 50 millió forintot pályázaton nyerte el a zrt., a többit saját erőként tették hozzá.

Az MTI kérdésére Jung László elmondta: az Egererdő 2010 óta tervszerűen újítja fel a turistaházait, erre eddig 2,1 milliárd forintot fordítottak. Ennek az összegnek mintegy 70 százaléka pályázati forrás volt. A Rudolf-tanya a negyedik felújított turistaházuk ebben a programban.

Győri Tamás József, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója a fejlesztéssel összefüggésben elsősorban az összefogás jelentőségét emelte ki.

Szavai szerint a magyarországi természetjárás reformját segíti az észak-magyarországi régióban a fejlesztésekre fordított 1,1 milliárd forintnyi pályázati forrás.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×