Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.65
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Több új autó kelt el augusztusban Magyarországon, mint tavaly

Augusztusban csaknem 5000 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, 4,8 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban - mondta el a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke.

Összességében az új gépjárművek forgalma növekedett az év elején nagyobb ütemben és most az év második felére, nyár végére valamelyest lassuló ütemben - mondta Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke az InfoRádiónak.

Ennek oka, hogy a tavalyi év végén már a bázis is magasabb volt, illetőleg a vásárlóerő növekedése sem végtelen Magyarországon. Úgy gondoljuk, ez a lassulásos konszolidáció azt fogja előrevetíteni, hogy mint más fejlettebb országokban, két számjegyű növekedés nem fog előfordulni, csak a nagyon alacsony darabszámú piacokon.

Az első 8 hónapban a forgalomba helyezés tekintetében a személyautók esetében 12 % körüli a kumulált növekedés, a havi növekedés 5 %, a kis haszonjárművek esetében pedig havi 8 és fél % a növekedés a tavalyihoz képest. Ott jelentősebb, már két számjegyű a havi lassulás.

Nyilvánvaló, hogy az a hirtelen forgalomemelkedés, amelyet a kis haszonjárműveknél a Nemzet Bank növekedési hitelprogramja generált, véges vásárlói réteget ért el. Egy előre hozott vásárlássorozatot indított be, ami most már kezd kifulladni és ennek megfelelően a kis haszonjárművek forgalma havi szinten lecsökkent ezer darab alá.

Éves viszonylatban a személygépkocsik időarányosan 98, a kis haszonjárművek 92 százalékon állnak, tehát a személyautóknál 15, a kis haszonjárműveknél 6 százalékos növekedést vetítettünk előre tavalyhoz képes.

Ez a lassulás azt fogja eredményezni, hogy valahol az éves előrejelzésünk környékén vagy esetleg kicsivel alatta fog zárni a piac és az elkövetkezendő évekre is óvatos becsléssel készülünk. A szakmának figyelembe kell vennie, hogy a vásárlóerő jelen formájában megtelni látszik és nem várható ugrásszerű, több számjegyű növekedés a következő években. Májusban csaknem 5000 új személygépkocsit helyeztek forgalomba, 4,8 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben a hónapban - mondta el a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke. Kaputa Júlia beszélt Erdélyi Péterrel****** LE: Erdélyi Pétert, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnökét hallották

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Mi köze a Golf-áramlatnak egy ország nemzetbiztonságához? – A homokba dugják a fejüket a döntéshozók

Mi köze a Golf-áramlatnak egy ország nemzetbiztonságához? – A homokba dugják a fejüket a döntéshozók

Éghajlati billenőelemek, billenőpontok, fordulópontok – olyan fogalmak, amelyekkel egyre többször találkozhatunk ismeretterjesztő és tudományos szakcikkekben is, de a politikusok és a döntéshozók figyelmét nemigen kelti fel, hiszen elintézik azzal a profán kiszólással, hogy „köztudott, hogy az időjárás változik”. Pedig a legújabb kutatások azt mutatják, hogy a globális felmelegedés jelenlegi szintje mellett már "lehetséges" kockázatos fordulópontok bekövetkezte, és a párizsi klímamegállapodás 1,5 és 2°C közötti felmelegedési tartományán belül azok "valószínűsíthetővé" válhatnak, megkérdőjelezve azt a korábban elfogadott elképzelést, hogy az éghajlati fordulópontokat alacsony felmelegedés esetén kis valószínűséggel lépjük át. Kétrészes cikksorozatunk első részében ezen fordulópontok bekövetkeztének természeti hatásait mutattuk be, ebben a cikkben pedig a klímaváltozást érdemben kezelő politikai, gazdasági fellépés lehetőségeit vizsgáljuk meg.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×