Nem sokkal azután, hogy a görög parlament 229-64 arányban megszavazta a hitelezőkkel hétfőn kötött elvi megállapodást és törvénybe foglalt négy fontos reformot, az Eurócsoport pénzügyminiszterei csütörtök délelőtti telekonferenciájukon úgy döntöttek, hogy 3 évre szóló pénzügyi-stabilitási támogatást nyújtanak az állandó válságkezelő alapból, az ESM-ből Görögországnak.
A hétfőn véget ért eurócsúcson a vezetők 82-86 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomagról egyeztek meg, amiből becslések szerint 50 milliárd eurót állna az Európai Stabilitási Mechanizmus. Az Eurócsoport csütörtöki döntésének végrehajtásához, vagyis a harmadik görög pénzügyi mentőcsomagról szóló tárgyalások megindulásához még hat tagállam parlamentjének is hozzákell járulnia. A Bundestag és más parlamentek pénteken szavaznak a görögökkel kötött alku jóváhagyásáról.
A pénzügyminiszterek üdvözölték a görög parlamenti szavazás eredményét, megállapítva, hogy a görög hatóságok "határidőre és általában véve kielégítő módon" hajtották végre az első négy intézkedést". Azt is nyugtázták, hogy az eurócsúcson elfogadott 7 oldalas közlemény helyet kapott a görög parlament által elfogadott, végrehajtásról szóló törvény előszavába.
A tagállami eljárások befejezésétől függően és az ESM kormányzó tanácsának hétvégén esedékes döntését követően az intézmények mandátumot kapnak az egyetértési megállapodás kitárgyalására, ami a pénzügyi támogatáshoz kötődő politikai feltételekről szól majd.
Az Eurócsoport egyúttal felkérte a görög hatóságokat, hogy július 22-re fogadják el a második intézkedési csomagot is.
Eközben az Európai Központi Bank csütörtökön a görög bankok rendelkezésére álló rendkívüli likviditási támogatás (ELA) keretének 900 millió euróval történő megemeléséről döntött. A keret megemelése egy hétre szól, utána újabb döntést hoz Frankfurt. Az EKB június 28-án fagyasztotta be a 89 milliárd eurós szinten a görög bankoknak nyújtott hiteltámogatást, miután Alekszisz Ciprasz népszavazást jelentett be a hitelezők ajánlatáról. A görög hatóságok a kialakuló bankpánik miatt erre válaszul kénytelenek voltak tőkekorlátozásokat bevezetni, és a személyek által egy nagy alatt kivehető készpénz összegét 60 euróban limitálni. A bankok azóta is zárva tartanak.
További részletek a BruxInfo cikkében.
Történelmi főnyeremény az ötös lottón







