eur:
392.94
usd:
367.96
bux:
66110.56
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Több mint ötvenezer látogató a hétvégi FeHoVá-n

A tavalyinál is többen, csaknem 54 ezren látogattak el a régió legnagyobb vadász- és horgászkiállítására, a csütörtöktől vasárnapig megrendezett FeHoVá-n, valamint a vele egy időben tartott Budapest Boat Show-ra és Karaván Szalonra - közölte a Hungexpo az MTI-vel.

A közlemény szerint a kiállításokon hagyományosan a legjelentősebb hazai és külföldi kiállítók vettek részt.

A FeHoVa a régióban is kiemelkedik a hasonló rendezvények közül, így a látogatók között sok volt a külföldi. A tájékoztatás szerint a kiállítók sikeres üzletkötésekről számoltak be, a tavalyinál lényegesen több áru cserélt gazdát.

A csütörtöki megnyitón Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet (OMVV) elnöke kijelentette: Magyarország alkalmas arra, hogy ismét vadászati világkiállítást rendezzen. Budapest utoljára 1971-ben adott otthont a rendezvénynek, a 2021-es 50. évforduló éppen megfelelő lehet a következő világesemény megrendezésére - fejtette ki.

A FeHoVa kiemelt témája volt a vadhús és halfogyasztás népszerűsítése. A közlemény szerint a gasztronómia erősödése a FeHoVá-n azért volt különösen fontos, mert 2016-ban itt rendezik a nemzetközi szakácsverseny, a Bocuse d'Or magyar döntőjét azt megelőzően, hogy az európai döntőt jövő év májusában ugyancsak Budapesten, a Hungexpón tartják.

Közölték, Magyarország és a FeHoVa sikere, hogy a kiállítással egy időben, a Hungexpón tartotta ülését a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) végrehajtó bizottsága.

A tájékoztatás szerint több mint ezer kutya vett részt a IV. FEHOVA-MEOE Nemzetközi kutyakiállításon, és sokan tekintették meg a FeHoVá-val egy időben a Hungexpón rendezett országos íjász bajnokságot is.

A FeHoVá-val együtt rendezett Budapest Boat Show 9500 négyzetméterével immár hagyományosan Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötője volt, a kiállításon több mint 65 kiállító mutatkozott be, több mint 80 hajóval - áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 18. 07:57
×
×
×
×