Miközben Vlagyimir Putyin és a nyugati vezetők vitája napokra elegendő témát szolgáltatott a nemzetközi médiának, a G20-as vezetők csúcstalálkozójukon igyekeztek lépéseket tenni, hogy lökést adjanak a világgazdaságnak.

A megfogalmazott cél az, hogy 6 éven belül 2 százalékkal nőjön a globális GDP, munkahelyek millióit megteremtve ezzel. A Financial Times szerint ezt úgy próbálják elérni, hogy megpróbálnak nem beszélni az európaiaknak és amerikaiaknak a megvalósítással kapcsolatos stratégiai vitájáról.

Az optimizmus ellenére David Cameron brit miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy a Valutaunió gondjai, a feltörekvő gazdaságok lassulása és a közel-keleti feszültség miatt fennáll az újabb recesszió veszélye.

"Piros jelzőlámpák villognak az európai gazdaság műszerfalán. Magas a munkanélküliség, visszaesett a növekedés és zuhanhatnak az árak is" -írta Cameron egy újságcikkben.

Európában az ad aggodalomra okot, hogy a legutóbbi negyedévben a Valutaunió gazdaságai minödsze 0,2 százalékkal nőttek.

Mark Carney, a brit jegybank vezetője szerint a "kontinenst stagnáció veszélye fenyegeti".

Az amerikaiak azt akarják, hogy az európaiak, de különösen a németek növeljék a keresletet, mert az eurozóna növekedésének visszaesése fékezheti a globális gazdaságot is. "Az Egyesült Államok nem tudja a vállán vinni a világgazdaságot" - fogalmazott Barack Obama elnök.

Washingtonban szkeptikusan tekintenek arra német tervre, hogy a következő 3 évben mindössze 10 milliárd eurót ruháznak be. Az amerikaiak szerint Berlinnek pénzügyi módszerekkel is élénkítenie kell a gazdaságot.

Amiben a G20-as csúcson megjelent vezetők többsége egyetértésre jutott: 800 különböző reformot vezetnek be, hogy beindítsák a növekedést: például tető alá akarják hozni az amerikai-európai kereskedelmi szerződést, növelni akarják a munkaerő képzettségét és több pénzt akarnak elkölteni az infrastruktúra fejlesztésére.

Cameron vészjósló figyelmeztetésének hitelét ugyanakkor aláássa a Londoni Közgazdasági Egyetem tanulmánya. Az anyag szerint kormánya megszorító és adó politikája nyomán a pénz jelentős része a brit társadalom szegényebb rétegeitől a gazdagabbakhoz vándorol át.