Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Még mindig visszatekerik a kilométerórákat

Továbbra is zavartalanul tekerik vissza a kilométerórákat a használtautókat értékesítők, annak ellenére, hogy tavaly július óta már szabadságvesztést is kaphatnak érte a büntető törvénykönyv (Btk.) szerint - közölte a Használatutó.hu szakportál csütörtökön.

A közleményből kiderül: több mint egy év alatt - bizonyíték híján - egyetlen alkalommal sem ítéltek el senkit emiatt.

A Btk.-ban szereplő rendelkezést gyakorlatilag csak akkor lehet alkalmazni, ha tettenérés történik, erre azonban tudomásunk szerint eddig nem volt példa - idézte a közlemény Fodor Lászlót, a Használtautó.hu marketingvezetőjét.

A lélektaninak tekintett kilométeróra-határ a 100 ezer, illetve idősebb autóknál a 150 és a 200 ezer kilométer, ezért aki tudja, ez alatt igyekszik hirdetni autóját. Bár az eloszlásnak statisztikailag egyenletesnek kellene mutatkoznia, a 95-99 ezer kilométeres intervallumban például több mint 20 százalékkal hirdetnek több autót, mint az előtte vagy az utána következő sávban.

Az autók aktuális kilométerállását 2012 januárjától minden tulajdonváltás vagy műszaki vizsga során regisztrálják a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának adatbázisában. Mivel műszaki vizsgán az autók túlnyomó többsége kétévenként esik át, a járművek többségéről jelenleg csupán egyetlen nyilvántartott adat áll rendelkezésre - mutat rá a portál.

A közlemény szerint a hosszú távú valódi megoldás a gyakoribb adatrögzítés lehet, amire - a Belgiumban és Hollandiában bevált gyakorlat mintájára - a szervizelések alkalmával, automatikusan kerülne sor. Némi reményre ad okot, hogy az autószakmai érdekképviseletek közlése szerint hamarosan megkezdődhet a komplex járműtörténeti adatbázis kiépítése, amelynek része lehet a gyakoribb adatrögzítés - írja a Használtautó.hu.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×