Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Jelentősen csökkent a Samsung nyeresége

A vártnál nagyobb mértékben, 20 százalékkal csökkent a Samsung nyeresége a második negyedévben, elsősorban amiatt, hogy visszaesett a cég okostelefonjai iránti kereslet.

A dél-koreai cég csütörtökön közölte: adózott nyeresége 2 éves mélypontra, 6,1 milliárd dollárra (1 414 milliárd forint) csökkent a június végéig tartó három hónapban. Elemzők 6,5 milliárd dollárt vártak.

Az értékesítésből származó bevétel is csökkent, 9 százalékkal, átszámítva 50,7 milliárd dollárra.

A visszaesés oka a dél-koreai pénznem, a von erősödése mellett, hogy a cég forgalmának több mint felét kitevő mobiltelefon-üzletág nyeresége csaknem 30 százalékkal csökkent.

A Samsung veszített versenyképességéből mind a magas, mind az alacsonyabb kategóriás okostelefonok piacán egy elemző szerint, aki hozzátette: az előbbi körben az Apple, az utóbbiban pedig az olcsóbb és egyre jobb minőségű kínai gyártók vették át a helyét.

További gondot jelent a dél-koreai óriáscégnek, hogy okostelefonjai a Google Android operációs rendszerét használják, ami lehetővé teszi, hogy a felhasználók a korábbinál könnyebben váltsanak a különböző típusú készülékek között, csökkentve így a márka iránti hűséget.

A harmadik negyedévre a cég a szezonra jellemző növekvő mobiltelefon-eladásokat és a verseny erősödését várja. A várakozások szerint az Apple hamarosan piacra dobja az új, nagyobb kijelzős iPhone-t. A nagy kijelző eddig a Samsung Galaxy okostelefonok fő vonzereje volt az Apple készülékeivel szemben.

A Samsung továbbra is a világ legnagyobb mobiltelefon-gyártója, piaci részesedése azonban 25 százalékra esett az első negyedévben mért 32 százalékról. A dél-koreai vállalat 95 millió mobiltelefont adott el a világon április-júniusban, a készülékek csaknem 80 százaléka okostelefon volt.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×