Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ki jár jól az olcsó lakásokkal?

A még mindig alacsony lakásárak a most először lakást vásárlóknak kedveznek leginkább, de annak sem kell csüggednie, aki elad és vesz is - mondta az Otthontérkép vezető elemzője. Ditróy Gergely az InfoRádióban arról beszélt: az is pozitív az alacsony lakásárakban, hogy manapság valamivel több, mint egy hónapnyi átlagfizetésből kijön egy átlaglakás négyzetmétere.

Ditróy Gergely szerint "jellemzően azok érezhetik úgy, hogy nem kedvez számukra a lakásárak tendenciája, akik esetleg 10-20 évvel ezelőtt vásárolták otthonukat és most szeretnének túladni rajta, de nekik sincs okuk csüggedni, hiszen ha a környéken maradnak, akkor amit bukhatnak a vámon, azt megnyerhetik a réven".

Az Otthontérkép vezető elemzője hangsúlyozta: "amikor a lakásárak változásáról általánosságban beszélünk, elsősorban az átlagos négyzetméterárakat vizsgáljuk. Ha valakinek olyan lakása van, amit esetleg most csak annyiért tud eladni, amennyiért tíz éve vásárolta, vagy esetleg annál kevesebbért, az sem biztos, hogy akkora veszteség, hiszen most ezen a piacon, jóval olcsóbban tud hasonló környéken, hasonló minőségű ingatlant vásárolni".

"Akiknek viszont mindenképpen nagyon kedvező ez a jelenlegi lakásár helyzet, azok jellemzően az első lakásukat megvásárolni szándékozó fiatalok, illetve a válság kirobbanását követően egyre aktívabb befektetői kör, akik azóta jelentős piaci részesedéssel rendelkeznek" - tette hozzá Ditróy Gergely.

A szakértő elmondta azt is, "a tendencia egyértelmű vesztesei azok, akik kisebb településről nagyvárosba vagy a fővárosba szeretnének költözni. Számukra mindenképpen kedvezőtlen a jelenlegi helyzet, hiszen, az átlagos áresésből a nagyobbik rész, a kisebb vidéki települések ingatlanállományán csapódott le. A nagyvárosok jó minőségű, jól elhelyezkedésű lakásainak árai nem zuhantak akkorát, és a kereslet is élénkebb irántuk. Ugyanez igaz Budapesten a külső és belső kerületek, illetve a frekventáltabb, legfelkapottabb kerületek viszonylatában."

Ditróy Gergely hangsúlyozta azt is, hogy "a válság előtti időszakhoz viszonyítva rendkívül leszűkült az az időtáv is, amely alatt egy átlagos keresettel, meg lehet szerezni egy átlagos lakás egy négyzetméterét. Az elemző szavai szerint, "a statisztikák azt mutatják, hogy a válság kirobbanása előtti időszakban jellemzően másfél-két hónapra volt szükség ahhoz, hogy egy átlagos lakás egy négyzetméterének árát az ember előteremtse. Ez mára már lecsökkent 1,2 hónap körüli munkára, hiszen az árak zuhantak, a keresetek viszont stagnáltak, vagy egyes helyeken nőttek is."

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×