Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Brüsszel elúsztatná a dunai versenyelőnyt?

Magyar hajózási szakemberek hátrányosnak és feleslegesnek tartják a belvízi árufuvarozó és személyszállító hajókon dolgozók munkaidejének szabályozására vonatkozó, új uniós javaslatot - közölte a Magyar Hajózási Országos Szövetség (Mahosz) és a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének (MBFSZ) elnöke az MTI kérdésére.

Szalma Botond, a Mahosz elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a munkaidő kérdése régóta és megfelelően szabályozott nemcsak az uniós vizeken, hanem Szerbiában és Ukrajnában is.

Bencsik Attila, a MBFSZ elnöke pedig úgy vélte, hogy az irányelv automatikus átvétele vagy törvényszintre emelése hátrányosan érintené a belvízi hajózás versenyképességét más közlekedési ágakkal szemben. Hozzátette, hogy ismereteik szerint egyetlen hajózási szervezetet sem vontak be az uniós javaslat előkészítésbe.

A jelenlegi rendszert a rajnai és a dunai hajózási gyakorlatot jól ismerő szakértők illetve bizottságok előkészítése alapján alakították ki - közölte Bencsik Attila. Úgy vélte, hogy a magyar szervezetek, a szakma és a hajózási társaságok egyöntetű véleménye, hogy az irányelv egységes európai követését sem a rajnai sem a dunai országokban nem fogják támogatni. Az ugyanis fokozza a más közlekedési ágakkal szembeni versenyhátrányt, és a hajózás részarányának növelésére irányuló európai közlekedéspolitika célkitűzések ellen hat - sorolta. A szabályok alkalmazása csak egységesen oldható meg, hiszen a határátlépő forgalomban a személyzet nem változtatható az éppen érintett ország szabályozásának megfelelően - hívta fel a figyelmet.

A bizottság által ajánlott szabályozás értelmében egyebek között a heti munkaidő nem lépheti túl a 48 órát, naponta minimum 10 óra pihenőidő és évi legalább négy hét fizetett szabadság jár a belvízi közlekedésben foglalkoztatottaknak.

Szalma Botond az MTI kérdésére kifejtette: ha a heti munkaidő nem lépheti túl a 48 órát, akkor például az eddigi 12-14 napos Budapest-Amszterdam út 24-28 napig fog tartani. A napi pihenőidő pedig eddig is adott volt, legalább minimum 10 órában. A 4 hét fizetett szabadság csak munkaszerződéssel alkalmazott hajósoknak járna, de ilyenek a teherhajózásban ma már szinte nincsenek - tette hozzá.

Bencsik Attila és Szalma Botond arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon a "Belvízi Hajók Szemleszabályzata" alapján végezhető hajózási és fuvarozási tevékenység. A személyzet maximális munkaidejét, kötelező pihenőidejét is a hajó üzemmódja határozza meg, amelytől eltérni nem lehet.

A Mahosz elnökének véleménye szerint fontosabb lenne a hajósképzés és az oktatás, valamint a gyakorlati képzés finanszírozásának biztosítása.

Magyarországon a belvízi közlekedésben mintegy háromezren dolgoznak, ám egész Európára vetítve a hajókon dolgozó magyar állampolgárok száma ötezer körül van. A szabályozás a hajós életforma sajátosságai miatt a családtagokra is kihat, ezzel együtt az érintettek köre mintegy tízezerre bővül - tájékoztatott a MBFSZ elnöke.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×