Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Fokozatosan drágul a kőolaj az iraki harcok miatt

Lassú ütemben, de folyamatosan drágul a kőolaj a nemzetközi piacokon az iraki harcok miatt. A kőolaj ára kedden, szerdán és csütörtökön is emelkedett. Csütörtök délelőtt a Brent olaj hordónkénti ára már megközelítette a 115 dollárt.

Irakban továbbra is heves harcok vannak a kormányerők és a szunnita iszlamista lázadók között. Csütörtökön az észak-iraki Baidzsi település közelében lévő olajfinomítónál voltak súlyosabb összecsapások, egyes források szerint küszöbön áll a finomítónál az iszlamisták győzelme.

Az iraki kormány szerdán hivatalosan is felkérte az Egyesült Államokat, hogy intézzen légitámadást a lázadó fegyveresek ellen, de Amerika csütörtökig nem adott egyértelmű választ.

Az iraki helyzet miatt csütörtök délelőtt emelkedett a kőolaj nemzetközi ára. A Brent olaj 0,45 százalékkal drágult, hordónkénti ára 114,64 dollárra nőtt, de már 114,80 dolláros árt is jegyeztek. A WTI olaj hordónkénti ára 0,41 százalékkal emelkedett, 106,40 dollárra változott.

Varga Tamás, a PVM Oil Associates londoni elemzője úgy nyilatkozott a Reuters hírügynökségnek, hogy a piaci befektetők aggódnak, hogy komoly fennakadások lesznek az iraki olajexportban. A VTB Capital elemzői szerint 115 dollár körül van a Brent árának mostani ellenállási pontja, de azon felül 120 dollárig nincs komoly technikai akadály.

A korábbi napokban kérdéses volt, hogy Irak tudja-e növelni olajkitermelését idén, mert a harcok elriaszthatják a befektetőket. Csütörtökre a helyzet annyit romlott, hogy már a kitermelés jelenlegi üteme se tűnik tarthatónak, mert külföldi olajtársaságok (Exxon Mobil, BP) megkezdték alkalmazottaik részleges evakuálását. Májusban napi 3,3 millió hordó olajat termeltek Irakban.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×