Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Mennyiért táborozhat idén a gyerek?

Június 13-án ér véget az idei tanév, hamarosan itt a vakáció, az előrelátó szülők már lefoglalták, vagy ezekben a hetekben foglalják le a nyári táborokat gyermekük számára. Az InfoRádió az idei lehetőségeknek járt utána.

Idén szokatlanul korán, már márciusban beindult a nyári táborok iránti érdeklődés, és akinek az időpont is fontos, annak nem árt, ha még az iskola befejezése előtt kiválasztja, és lefoglalja a gyermek számára megfelelő turnust - hívta fel a figyelmet az InfoRádióban a táborfigyelő.hu vezetője. Tóth Béla hozzátette: pánikra azért nincs ok, bőven vannak még helyek a táborokban.

A szakértő azt tanácsolta, nem árt utánanézni, hova is megy majd a gyermek. "El kell dönteni, hogy napközis jellegű, vagy "ottalvós" tábort válasszanak, ami a család jövedelmi helyzetétől is függ." A napközis jellegű táborok 10-50 ezer forint közötti áron érhetők el, az "ottalvósak" viszont ennél drágábbak, akár 150 ezer forintig is felfuthatnak az árak.

Tóth Béla szerint érdemes a szülőknek utánanézni a milyen körülmények közé kerül a gyermekük, és van-e például rossz idő esetére is tervük a táborvezetőknek. Nézzünk utána annak is, hogy mióta táboroztat a szervező, hány gyermekre jut egy felügyelő, ők milyen képzettségűek, honnan szállítják az ebédet - hangsúlyozta Tóth Béla.

A táborfigyelő.hu vezetője úgy véli, olyan tábort érdemes választani, ahol a gyerek érezné jól magát, nem magából induljon ki a szülő! Némi előszűrés után érdemes vele közösen dönteni. Tóth Béla kiemelte az oktatással kombinált táborokat, az ottani, például nyelvi foglalkozások azonban merőben eltérnek, ugyanakkor sokkal hatékonyabbak is az iskolában megszokott óráktól - tette hozzá.

A fővárosban az egyik legnépszerűbb tábor az állatkerti zootábor, Hanga Zoltán állatkerti szóvivő szerint azért, mert látogatóként sosem kapnak ilyen tapasztalatot a gyerekek és nem utolsósorban természetvédelmi ismereteik is gyarapodnak.

Szinte egész nyárra biztosít két helyszínen 800 gyereknek napközis tábort az óbudai önkormányzat. Csepeli Zsuzsanna, az Óbudai Szabadidő és Sport Nonprofit kft vezetője az InfoRádiónak elmondta: a harmadik kerületi iskolákba járó gyerekeknek csupán étkezési hozzájárulást kell fizetni a táborért.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×