Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

A gazdasági növekedést tovább serkentő reformokat helyeztek kilátásba

A következő öt évben összesen 2 százalékos pótlólagos gazdasági növekedést szeretnének elérni az úgynevezett G20 csoportot alkotó országok pénzügyminiszterei és központi banki vezetői - derül ki a húsz legnagyobb fejlett és felzárkózó ipari ország Sydneyben rendezett találkozójának záróközleményéből.

Mint egy név nélkül nyilatkozó forrás a Reuters brit hírügynökségnek vasárnap elmondta, a miniszterek a cél elérése érdekében ígéretet tettek arra, hogy további konkrét intézkedéseket hoznak a foglalkoztatás és a beruházások szintjének növelése érdekében.

A forrás szerint a világ gazdaságának 85 százalékát adó országok állásfoglalása azt mutatja, hogy a nemzetközi pénzügyi válság idején bevezetett megszorító intézkedések legnehezebb időszakán már túlvannak.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése szerint idén 3,75, jövőre pedig 4 százalékos lehet az átlagos gazdasági növekedés világszinten. A mostani állásfoglalás szerint ezt évi akár fél százalékkal növelni lehetne új szerkezeti reformok bevezetésével.

Az ausztráliai találkozón ismét felvetődött a legnagyobb feltörekvő országok azon igénye, hogy jussanak nagyobb szavazati súlyhoz az IMF-ben. A résztvevők sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy ez a folyamat egyelőre (az amerikai kongresszusban) elakadt.

Címlapról ajánljuk

Süllyednek – három évtizede nem látott nehézségű munka kezdődött Paksnál, Magyar Péter tájékoztatott

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×