Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Budai Gyula: a magyar álláspont nem változott a földtörvény ügyében

A magyar álláspont nem változott a földtörvényt illetően az osztrák szakminiszter által felvetett kérdésekben - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára az MTI-nek pénteken, miután a Kurier című független osztrák napilap azt írta: Andrä Rupprechter osztrák néppárti (ÖVP) földművelésügyi miniszter az Európai Unió belpiaci biztosa, Michel Barnier támogatását kérte a "vitatott" magyar földtörvény, illetve annak az úgynevezett haszonélvezeti szerződésekre (a magyar szóhasználatban zsebszerződések) vonatkozó rendelkezései ügyében.

A lap felidézte, hogy az osztrák miniszter csütörtökön Bécsben tárgyalt az EU-biztossal, és azt kérte tőle, az unió vizsgálja meg a magyar jogszabályt ezekre a szerződésekre vonatkozóan.

Az APA osztrák hírügynökség szerint nem lehet tudni, hogy hány osztrák gazdát érint a törvény, osztrák hivatalos adatok szerint mintegy 200 osztrák földműves összesen 200 ezer hektáron gazdálkodik Magyarországon. Õk a meghatározott időszakra vagy élethossziglanra szóló haszonélvezeti szerződések költségeit előre kifizették, de az új földtörvény értelmében 2014. május 1-jétől kártérítés nélkül elvesztik haszonélvezeti jogaikat.

Budai Gyula elmondta, hogy a magyar álláspontot már múlt csütörtökön részletesen ismertette Johannes Leibetsederrel, a budapesti osztrák nagykövetség ideiglenes ügyvivőjével a Vidékfejlesztési Minisztériumban.

A magyar vidékfejlesztési tárca államtitkára szerint az osztrák agrárminiszternek elsősorban azokkal az osztrák gazdákkal kellene leülnie tárgyalni, akik haszonélvezeti jogot alapítottak magyar termőföldre. Ezt pedig tették azért, hogy a magyar törvényeket kijátszva tulajdonjogokat szerezzenek, a haszonélvezet alapításával pedig legalizálni próbálták a zsebszerződéseket, ami színlelt szerződésnek minősül - tette hozzá.

Budai Gyula hozzáfűzte: a haszonélvezet jogot az új magyar törvényi rendelkezések szerint csak közeli hozzátartozók esetében lehet meghatározni. Addig Andrä Rupprechtert nem érdekelte a kérdés, amíg a magyar parlament ezt a jogszabályt meg nem hozta, ezt követően kezdett nem tetszeni az osztrákoknak az új magyar földforgalmi törvény - jegyezte meg.

Az államtitkár leszögezte: a magyar kormány és az agrártárca alapvető célkitűzése a magyar termőföld megvédése, ehhez pedig a jogi környezetet az új földforgalmi törvény teremtette meg.

Megjegyezte: arról már múlt csütörtökön tudomása volt, hogy az osztrák agrárminiszter az Európai Bizottságához, illetve a görög elnökséghez fordul az ügyben, valamint, hogy tájékoztatta a magyar földforgalmi törvénnyel kapcsolatos kifogásairól Dacian Ciolost, az unió agrárbiztosát is. Budai Gyula véleménye szerint az nem járható út, hogy az osztrákok "minden létező fórumon bepanaszolják Magyarországot és ezt követően pedig tárgyalni szeretnének az ügyben".

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×