Infostart.hu
eur:
362.23
usd:
321.74
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Richter: pozitív változások az árbevételi előrejelzésekben

Euróban mérve 5 százalékra emelte éves árbevétel-növekedési előrejelzését a Richter az egy negyedévvel korábbi 3 százalékos várakozásról.

Bogsch Erik, a gyógyszeripari vállalat vezérigazgatója csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján ehhez hozzátette, hogy az árfolyammozgások miatt kis mértékben változhat a tényleges növekedés mértéke.

Elmondta, hogy hosszú idő után az idén bővülés lehet a magyarországi piacon, nulla és öt százalék közé tette a hazai árbevétel várható emelkedését. A vállalat a dinamikusan növekvő kínai piacon is emelte várakozását: 35-40 millió euró bevételt vár a korábbi 30-35 millió helyett. Az amerikai piacon pedig a korábban várt 20-25 százalékos csökkenésnél kisebb ütemű, 20 százaléknál nem nagyobb éves visszaesést jelzett előre.

A vezérigazgató szerint az előrejelzések pozitív változását részben a vártnál jobb eladások magyarázzák, részben a jó piaci munka eredménye és a termékbevezetések sikere.

Az első kilenc hónap eredményeit ismertetve a vezérigazgató kifejtette: euróban 5,2 százalékkal nőtt a vállalat konszolidált forgalma, forintban pedig 7,1 százalékkal, összesen 260,5 milliárd forintot tett ki. A növekedés fő pillérei a kínai és a nyugat-európai piac, valamint az egyéb FÁK-országok voltak.

A magyarországi gyógyszerpiacról szólva elmondta, hogy stabilizálódott a helyzet, és az első kilenc havi adatok már kismértékű forgalombővülést mutatnak, ami elsősorban az utóbbi két évben bevezetett új termékeknek köszönhető. Hozzátette, hogy a szabályozói környezetben ugyanakkor nem történt pozitív változás.

A nyugat-európai piaccal kapcsolatban kiemelte, hogy a méhmióma kezelésére szolgáló eredeti készítmény, az Esmya Olaszország kivételével mindenhol társadalombiztosítási támogatásban részesül. Hozzátette, hogy a szert Európán kívül már Oroszországban és Kanadában is értékesítik.

Bogsch Erik a Richter stratégiájáról szólva kifejtette, hogy a gyógyszeripari vállalat egyrészt földrajzilag próbál terjeszkedni - ezt szolgálja például a kínai piaci jelenlét -, másrészt tovább erősíti a nőgyógyászati szegmenst; ide sorolta az eredeti termékbevezetést. Hozzátette, ezeknek az erőfeszítéseknek az eredménye a következő években várható.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×