Infostart.hu
eur:
362.78
usd:
323.51
bux:
147238.96
2026. november 5. csütörtök Imre

Uniós támogatások - Hahn: napokon belül újraindulhatnak a kifizetések

Napokon belül elindulhatnak a kifizetések a leállított operatív programoknál - tudatta Johannes Hahn regionális politikáért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben, miután tárgyalt Lázár Jánossal, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárral, a Nemzeti Fejlesztés Ügynökséget irányító kormánybiztossal.

Hahn közölte, hogy Magyarország elfogadta a bizottság korrekciós javaslatát, amire azért volt szükség, mert egyes korábbi, már elszámolt szerződéseknél hiányosságokat találtak.

Azt Johannes Hahn nem említette, hogy az érintett projektekre szánt források hány százalékát érinti a korrekció, de hangsúlyozta, hogy Magyarország ezt a pénzt nem veszíti el, ha év végéig megfelelően el tudja költeni. Ez szerinte az Európai Bizottságnak is érdeke.

Lázár: öt százalékos a korrekció, a pénz nem vész el

Magyarország elfogadja az Európai Bizottság javaslatát az uniós támogatások öt százalékos korrekciójára tíz olyan operatív program esetében, amelyet a mérnökkamarai regisztráció és a magyar nyelvtudás követelménye érint - jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár hétfőn, miután tárgyalt Johannes Hahn regionális politikáért felelős uniós biztossal.

Az államtitkár, aki kormánybiztosként irányítja a Nemzeti Fejlesztés Ügynökséget (NFÜ), tisztességes megállapodásnak nevezte az Európai Bizottsággal kötött alkut. Mint fogalmazott, a kormány azért fogadja el a felajánlott korrekciót, mert ez a pénz így nem vész el, Magyarországnak lehetősége van azt újra felhasználni. Az összeg lekötéséhez az NFÜ-nek év végéig kell megpályáztatnia a pénzt és szerződést kötnie a kedvezményezettekkel.

Lázár János 230-250 millió euróra (69-75 milliárd forintra) becsülte a korrekció által érintett összeget, a megállapodással pedig szerinte kétmilliárd euró "mozdul meg Magyarországon".

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Vegyesen alakult a kereskedés csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, a technológiai részvényeket komoly eladási hullám sújtotta. Dél-Koreában több mint 5 százalékot zuhant a vezető részvényindex, a Kospi, ami miatt átmenetileg korlátozták a kereskedést, a Samsung és az SK Hynix árfolyama meredeken esett. A befektetők az amerikai chipgyártók csalódást keltő gyorsjelentései után egyre jobban aggódnak a félvezetőipar növekedési kilátásai és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése miatt. A hangulatot viszont javította az olajárak jelentős csökkenése, ami mérsékelheti az inflációs nyomást és kedvezhet a kamatkilátásoknak. Az amerikai félidős választásokon aratott demokrata győzelem szintén átrendezte a piaci várakozásokat, a dollár gyengült, az amerikai állampapírhozamok pedig csökkentek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×