eur:
394.06
usd:
369.21
bux:
65778.11
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Ennyi pénzt kapnak a kerületi önkormányzatok

Elkészítette és megküldte a kerületi önkormányzatoknak a forrásmegosztásról szóló rendelettervezetet a főváros. Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes javaslatáról január 26-án, szombaton rendkívüli ülésen dönt a Fővárosi Közgyűlés.

Az új önkormányzati finanszírozási struktúra január elsején lépett hatályba, ez érinti a fővárosi forrásmegosztás rendszerét is. (Megszűnt egyebek mellett a forrásmegosztás részét képező személyijövedelemadó-átengedés, a településüzemeltetési, igazgatási, sport- és kulturális feladatokhoz kapcsolódó normatív támogatás).

A fővárosi és a kerületi önkormányzatok között megosztható bevételek körébe már csak az iparűzési, valamint az idegenforgalmi adó és a hozzá kapcsolódó központi támogatás sorolható. A törvény az arányokon is változtatott: míg korábban a főváros a közös bevételek 47 százalékát, a kerületek pedig összesen 53 százalékot kaptak, addig most a fővárost 51 százalék illeti meg, a kerületeket pedig 49. A főváros az őt megillető forrásból négy százalékpontnak megfelelő összeget köteles a közösségi közlekedés működtetésére fordítani.

Az idegenforgalmi adó közös részéből csak azok a kerületek részesülhetnek, amelyek ezt az adót nem vetik ki saját maguk. Összesen 14 kerület jelezte, hogy maga szedi be az adónemet, a többi önkormányzat átengedi ezt a jogot a fővárosnak.

Bagdy Gábor indítványa szerint a kerületi önkormányzatokat összesen 92,6 milliárd forint, a fővárosi önkormányzatot pedig 96,4 milliárd forint illeti meg a megosztandó bevételekből. A főváros az őt illető összegből 7,6 milliárd forintot a helyi közösségi közlekedési feladat ellátására fordít.

Az Állami Számvevőszék felülvizsgálta a 2012-es forrásmegosztást, így több kerületnél most korrigálják az előző évi összegeket. Kilenc kerületet együttesen 26 millió 718 ezer forinttal több forrás illet meg, míg 11 kerülettől együttesen 26 millió 714 ezer forintot vonnak el. A fővárosi önkormányzattól négyezer forintot kell átcsoportosítani a kerületekhez.

A javaslatot a főváros kiküldte a kerületi önkormányzatoknak, a helyi képviselő-testületeknek 15 napjuk van véleményezni azt. A törvény szerint a Fővárosi Közgyűlésnek január 31-éig kell hatályba léptetni a forrásmegosztási rendeletet.

Címlapról ajánljuk
Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, viszont az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András, a Magosz főtitkára.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×