Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.38
bux:
150054.37
2026. augusztus 12. szerda Klára

Milyen lesz a rádiós közönségkutatás módszere?

Kihirdette a rádiós közönségkutatás módszertanának és üzleti modelljének kidolgozására kiírt pályázat eredményét a Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesülete. A rádiós érdekvédelmi szervezet a TNS Hoffmann Kft. és a Mediameter Kft. konzorciumát bízta meg a feladat elvégzésével.Eredményhirdetés a

A novemberben alakult Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesülete elsődleges feladatának tekinti a rádiós hallgatottság-mérés körül kialakult helyzet megnyugtató rendezését.

A rádiós érdekvédelmi szervezet a pályázati felhívást négy nemzetközi kutatócégnek küldte el, melyek mindegyike jelentős tapasztalattal rendelkezik a rádiós kutatások területén.

A benyújtott pályázatokat az Egyesület tagjai a kiírás alapján értékelték, majd ezt követően tartózkodás nélkül, nyílt szavazással hozott egyhangú határozatával a RAME közgyűlése 2012. december 19-én kimondta, hogy a pályázat nyertese a TNS Hoffmann Kft. és a Mediameter Kft. konzorciuma. A pályázat résztvevői pénteken kapták meg az értesítést az eredményről.

Az Egyesület fontosnak tartja, hogy minden kulcsszereplő igényeit kielégítse a most kialakuló gyakorlat, ezért a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségével szakmai egyeztetést kezdeményez, melynek során az Egyesület mérlegeli az esetleges módszertanbeli hangolás szükségszerűségét, majd ezt közevően a nyertessel a jövő év elején kíván szerződést kötni.

Címlapról ajánljuk
A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruházással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói magyarázatot várnak a tervezett tulajdonátruházással kapcsolatban

A Liverpool szurkolói csoportja, a Spirit of Shankly (SoS) magyarázatot követel a klubtól, miután olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint Jeff Bezos, az Amazon alapítója tagja annak a konzorciumnak, amely jelentős kisebbségi részesedés megszerzésére készül. A csoport komoly aggodalommal figyeli, milyen hatással lehetnek az új befektetők a jelentős döntésekre.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról az atomerőműnél

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök, ismertetve a részleteket is.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Jó hírt kapott a forint, kezd magára találni

Jó hírt kapott a forint, kezd magára találni

A szerdai nap legfontosabb eseménye az amerikai inflációs adat publikálása volt, a lassuló áremelkedési ütem a kamatemelési várakozások mérséklődésének irányába hat. Mindeközben a közel-keleti feszültségek és az ismét emelkedő olajár továbbra is jelentős bizonytalanságot okoznak. A dollár az ázsiai kereskedésben enyhén erősödött, a fogyasztóiár-adat után azonban gyengülésnek indult. A forint a keddi gyengülés után az euróval szemben 365 környékéről kezdte a napot, a délutáni órákra viszont mintegy 1,5 egységet erősödött.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×