Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Cséfalvay Zoltán: Az IMF/EU-megállapodás nem csodaszer

A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára szerint világosan kell látni, hogy egy megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal, illetve az Európai Unióval önmagában nem csodaszer.

Cséfalvay Zoltán a Német-magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 20., Budapesten rendezett konjunktúrafórumán kedden kifejtette: a megállapodás révén alacsonyabbak lehetnek az állampapírhozamok, és erősödhet a Magyarország iránti kötvénypiaci bizalom. De rengeteg olyan dolog van, amelyet Magyarországnak kell megoldania, hiszen a megállapodástól nem lesz növekedés, nem lesz termelékenyebb a gazdaság, nem lesz több munkahely és nem lesz hatékonyabb a közszféra - szögezte le az államtitkár.

Előadásában kiemelte, hogy a növekedés beindításának alapfeltétele a gazdasági stabilitás. Legalább ennyire fontos - tette hozzá -, hogy végbemenjenek azok a reformok, amelyek a versenyképesség erősítéséhez szükségesek.

Elmondása szerint a kormány által októberben bejelentett egyenlegjavító intézkedések három területet érintenek: egyharmaduk az állam működését teszi hatékonyabbá, harmaduk a gazdaság kifehérítését célozza, míg egy másik harmaduk a terhek és kockázatok megosztásán alapul. "Ebből Brüsszel azt látja, hogy a gazdaság kifehérítésének van bevételi oldala, de nem pontosan kiszámítható" - tette hozzá.

Cséfalvay Zoltán közölte: a magyar gazdaságpolitikában tartani kell a csökkenő adósság pályáját, és törekedni kell a kisebb államra, az alacsonyabb újraelosztásra, illetve a gazdaság fehérítésére. Ezenkívül stabilizálni kell az adórendszert, és olyan keresletoldali intézkedésekkel kell támogatni a gazdaságot, mint amilyen a munkahelyvédelmi akcióterv - tette hozzá.

Az államtitkár szerint nem mindenki értékeli egyformán a Magyarországon történt makrogazdasági előrelépéseket: a pénzügyi és kötvénypiacok pozitívan értékelik a helyzetet, míg ezzel ellentétben áll mindaz, ami helyenként Brüsszeltől érkezik. "Talán mintha ott rosszabbnak éreznék a gazdaság helyzetét, és ez jól látható a túlzottdeficit-eljárás ügyében" - fogalmazott. Az Európai Unióval való kapcsolatban is történtek ugyanakkor előrelépések: két évvel ezelőtt sokkal magasabbnak ítélték a gazdaságpolitikai intézkedések végrehajtási kockázatát, és ez az arány az akkori 50 százalékról mára már 33 százalék közelébe csökkent - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×