Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

A borászok egy részének ízlik Tiffán Zsolt törvénytervezete

A szőlész-borász szakma egy része egyetért a Tiffán Zsolt fideszes parlamenti képviselő által készített hegyközségi törvény tervezetével, ez derült ki a Vidékfejlesztési Minisztériumban tartott hétfő délelőtti egyeztetésen. A dokumentum a múlt héten került nyilvánosságra, és a legelső értékelések kritikát is megfogalmaztak.

Egyetértés mutatkozott a szőlész-borász szakma hétfő délelőtti egyeztetésén, ahol a hegyközségi törvény Tiffán Zsolt fideszes parlamenti képviselő által írt tervezete volt a kiemelt téma. A Vidékfejlesztési Minisztériumban rendezett találkozó után Jásdi István, a Pannon Bormíves Céh elnöke, valamint Molnár Péter, a Vindependent elnöke arról tájékoztatta az InfoRádiót, hogy a hétfői megbeszélésen az is megmutatkozott, hogy a szakmai szervezetek jól tudnak együttműködni.

A két elnök elmondása szerint a hegyközségi szabályozás megújítása fontos feladat, és az érintettek többsége jónak tartja azt az irányt, amely a Tiffán Zsolt által írt törvénytervezetből kibontakozik. Az egyik legfontosabb cél az, hogy a hegyközségi szervezetek fontos döntéseiről csak azok a tagok szavazhassanak, akik rendelkeznek akkora szőlőterülettel az adott borvidéken, amekkorán piaci mennyiségű szőlőalapanyagot lehet termeszteni.

Út a mezőgazdasági bizottságba

Az InfoRádió értesülései szerint a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége (MSZBSZ), valamint a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa is fontosnak tartja a hegyközségi szabályozás megújítását, és ehhez jó alapnak tartják Tiffán törvénytervezetét. A szervezetek jelezték, hogy szerintük néhány kiegészítés szükséges a tervezetben. Értesülésünk szerint az újabb egyeztetésekre hamarosan sor kerül, ezek lefolytatása után, várhatóan két hét múlva tárgyal majd a tervezetről a parlament mezőgazdasági bizottsága.

Jásdi István korábban arról beszélt az InfoRádió kérdésére, hogy számos problémát vetett fel, és akár visszaélésekre is lehetőséget ad a jelenleg érvényben lévő hegyközségi törvény, amely ebből a szempontból az egy taghoz rendelt egy szavazat elvre épít, a szőlőterületek méretét figyelmen kívül hagyva. Problémát okozhatott, és gyakran okozott is, hogy a fenti alapelv értelmében a mindössze 1000 négyzetméter körüli szőlőparcellával rendelkező hegyközségi tag szavazata ugyanannyit ért a fontos döntések során, mint egy 50, vagy 100 hektáron gazdálkodó borászat képviselőjének a szavazata - hangsúlyozta Jásdi.

Több borász is kifogásolta az elmúlt években, hogy az eredetvédelemmel, és a borok minőségének emelését szolgáló egyéb kezdeményezésekkel kapcsolatos fontos döntések keresztülvitelét rendre azért lehetett megakadályozni, mert az elaprózódott birtokrendszernek következtében lehetőség nyílt a sok egyéni szavazat kihasználására.

Vitatott viszonyok

Tiffán Zsolt tervezetének általános indoklásában az InfoRádió értesülései szerint ezzel kapcsolatban ez áll:

A hegyközségek megalakulása óta komoly vitákra ad okot a hegyközségi tagsági viszony és a tagságból adódó jogok és kötelezettségek rendszere. A hegyközségek megfelelő működéséhez szükséges az, hogy a hegyközségek életének alakításába azok a termelők szóljanak bele, akik helyben végzik tevékenységüket. Ezért meg kell szüntetni a szőlőterülettel nem rendelkezők és a felvásárlók hegyközségi tagsági viszonyát. Az egy-egy hegyközségben zajló, szakmai és piaci fejlődés iránt elkötelezett szőlészeti és borászati tevékenységhez fűződő érdekek érvényesülését a hegyközségek megalakulása óta jelentősen nehezítette az egy tag egy szavazat elve.

A szavazati jogot ezért a hegyközségi tagok gazdasági tevékenységének nagyságához javasolt kötni. A tag szavazatát így az általa művelt ültetvény nagysága alapján kell megállapítani azzal, hogy egy tag a szavazatok 10 százalékánál többet nem birtokolhat. A tag szavazati jogát csak személyesen gyakorolhatja.

A borászok többször jelezték, hogy Magyarországon nem ritkák az úgynevezett eredethamisítási ügyek, amelyekhez szerintük szintén a jelenlegi hegyközségi szabályozás kiskapui teremtenek lehetőséget. Ezért is szorgalmazták többen a törvény módosítását, vagy új szabályozás bevezetését. Jásdi István az InfoRádiónak korábban arról is beszélt, hogy a NÉBIH Borászati Igazgatóság ellenőrzései néhány esetben felderítettek eredethamisításra utaló eseteket.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) szerint is változtatásokra van szükség a hegyközségi rendszerben, de azt nem tartják szükségesnek, hogy egy teljesen új jogszabályt alkosson a törvényhozás. Horváth Csaba, a HNT főtitkára az InfoRádió kérdésére elmondta: a hatályban lévő hegyközségi törvény módosításával elérhetőek a szükséges változások. A HNT például egyetért azzal, hogy megváltozzon a hegybírók jogállása. Azt is fontosnak tartják, hogy a mostanihoz képest csökkenjen a hegyközségek száma, de a törvénytervezetben szereplő 22 hegyközséget túl kevésnek tartják. Horváth Csaba tájékoztatása szerint az sem elfogadható a HNT számára, hogy a bortermelők a jövőben teljesen kimaradnának a hegyközségi rendszerből. A HNT főtitkára elmondta: az elkövetkező időszakban a parlament mezőgazdasági bizottságában folytatódnak az egyeztetések.

Címlapról ajánljuk
Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

Amiért keletre megy a magyarországi külföldi tőke

46 százalékkal nőtt a közvetlentőke-befektetések állománya 2023-ról 2024-re Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében – erről beszélt Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban.
VIDEÓ
Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Megnyílik előttünk Latin-Amerika piaca

Néhány esztendeje egy vezető hazai politikus jelentette ki, hogy a vétójog az utolsó védőbástyája az európai sokszínűségnek és szuverenitásnak. Nos, a kormány tagjai – mint a dicső végvári vitézek büszke utódai – az elmúlt időben igencsak sűrűn gyakorolhatták a nemzeti szuverenitás védelmét, mivel jószerint csak azokat az EU-s kezdeményezéseket és indítványokat nem vétóztak meg, amelyek egy csepp áldozatot sem kívántak meg hazánktól. A megvétózott kezdeményezések sorába tartozott az Európai Tanács decemberi ülésének napirendjére tűzött, a Mercosur-országokkal (tagjai Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay, társult tagjai pedig Chile, Kolumbia, Ecuador, Guyana, Peru, Suriname és Bolívia) kötött új védintézkedésekről szóló megállapodás megerősítéséről szóló határozat is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×