eur:
388.49
usd:
360.74
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Az állam mindent megtesz a Mal további működéséért

A magyar államnak nem érdeke, hogy felszámolás alá kerüljön a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt., így mindent megtesz a cég további, biztonságos működéséért, és az ott lévő több ezer munkahely megőrzéséért - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerdán jelentette be, hogy első fokon 135,140 milliárd forint hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki a Mal Zrt.-re a tavalyi vörösiszap katasztrófa miatt a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség.

Szatmáry Kristóf hangsúlyozta: minden esély megvan arra, hogy a Mal Zrt. a bírság ellenére is tovább tudjon működni, így megmarad a beszállítókkal együtt összesen 6.000 munkahely, amelyből 1.200 közvetlenül a céghez kötődik.

Hozzáfűzte: az állam a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőn (MNV) keresztül folyamatos kapcsolatban van a cég vezetésével, az MNV február óta intenzív tárgyalásokat folytat a tulajdonosokkal a tulajdonosi szerkezet esetleges átalakításáról.

Illés Zoltán, a VM környezetügyért felelős helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta: a bírságot a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül kell befizetnie a Mal Zrt.-nek, a késedelmi bírság pedig naponta 40 millió forint.

Hangsúlyozta: a határozat elsőfokú, ha a bírságot nem fogadja el a cég, akkor a törvény értelmében 15 napon belül fellebbezhet, ez esetben az ügy az Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőségre kerül. Itt 30 nap van a fellebbezés elbírálására, ha helybenhagyják, akkor a cég bírósághoz fordulhat jogorvoslatért - fejtette ki Illés Zoltán.

Illés Zoltán emlékeztetett: a tavaly október 4-i vörösiszap katasztrófában 10 ember veszítette életét, több mint ezer hektár területet borított be a vörösiszap, három településen több tucat házat kellett lebontani, majd újakat építeni, és 19 falu határát kellett megtisztítani.

Elmondta: a bírságot egy törvényben meghatározott matematikai képlet alapján határozták meg, figyelembe véve, hogy egyértelműen környezetkárosodás történt, és hogy több mint 1,8 millió köbméter vörösiszap ömlött ki több ember halálát okozva.

Az államtitkár kifejtette: 20-25 milliárd forintba kerültek a kárelhárítási munkák, például a Marcal és Torna kotrása, a szennyezett föld elszállítása, a gátak építése. Ehhez adódik még hozzá a házak lebontása, és újak felépítése.

Emlékeztetett: az előző kormány - az Európai Unió nyomására sem - jelölte ki a környezethasználati engedély éves felülvizsgálatáért felelős hatóságot, amely ellenőrizte volna a gátak állapotát. Illés Zoltán hangsúlyozta: az új kormány a bányakapitányságokat jelölte ki a gátak ellenőrzésére.

Szatmáry Kristóf elmondta: a kormány elkötelezett abban, hogy biztonságos ipari termelés folyjon a jövőben Magyarországon. A kormány érdekelt abban, hogy a Mal Zrt. meg tudja tartani a munkahelyeket, valamint hogy piaci helyzete stabilizálódjon, folytathassa a termelést - mondta az államtitkár.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×