Infostart.hu
eur:
363.59
usd:
323.69
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Várhatóan nem emelkedik a gáz ára

Elmaradhat a július elsején szokásos gázáremelés, mivel a Széll Kálmán-terv szerint a rezsiköltségeket egyelőre befagyasztaná az állam, igaz, az erről szóló rendelkezéssel még adós az országgyűlés. Az InfoRádió által megkérdezett gázszolgáltató, az E.ON azt közölte: a gáz ára a lakosságnak valóban nem változik, de az ehhez kapcsolódó rendeletet várják.

A korábban szokásos menetrend szerint a gázszolgáltatók július elsejétől érvényesíthetnék éves áremelési igényüket, de mivel a Széll Kálmán-terv a rezsiköltségek befagyasztásával számol, így nem túl valószínű, hogy ezt meg tudják tenni, még akkor sem, ha az erről szóló rendelkezésről még nem döntött a parlament, pedig a határidő július elseje.

A kormány korábban már bejelentette, hogy augusztus 31-ig meghosszabbítja a szociális alapú gáz- és távhő-ártámogatást. Az új rendszer majd szeptembertől áll fel, de egyelőre erről sem sokat hallani, csak azt, hogy a rászorulók majd az önkormányzatokhoz fordulhatnak igényükkel.

Az E.ON szóvivője, Egyházi Nikoletta az InfoRádiónak azt mondta: nem változik a gáz ára a lakossági fogyasztóknak júliustól, a számlákban az elmúlt időszak árait érvényesítik.

A szolgáltatók várják a gázárakhoz kapcsolódó rendeletet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás”, de elégedett

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás”, de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Egyre csúnyábban néz ki, ami az amerikai tőzsdéken történik

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban vannak a tőzsdék. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt a chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedés elején. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×