Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
324.39
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Ezért bírságolták nyolcmillióra a Beck Reisent

A Gazdasági Versenyhivatal 8 millió forintra bírságolta a Beck Reisen Kft. utazásszervező céget, mert az a hivatal szerint 2010-ben a fogyasztóknak egyiptomi, nílusi hajóutakról, illetve az éves Beck utazási klubtagságra vonatkozó nyereményekről megtévesztő tájékoztatást adott.

A GVH hétfői közleménye szerint a hivatal megállapította, hogy a Beck Reisen Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott 2010. februárja és májusa között.

A hivatal tájékoztatása szerint a Beck Reisen Kft. 2010 februárja és áprilisa között több lapban megjelentetett keresztrejtvénnyel összefüggésben valótlan tájékoztatást adott a nyereményként feltüntetett nílusi hajóút felmerülő költségeiről.

A 2010 áprilisában és májusában számos fogyasztónak megküldött direkt marketing levelekben a fogyasztók arról kaptak tájékoztatást, hogy megnyertek egy 8 napos nílusi hajóutat, "garantáltan ingyen"; a levelekben a cég nem tett említést a hajóút igénybevételével kapcsolatban felmerülő egyéb költségekről.

A DM-levelekben arról is tájékoztatást kaptak a fogyasztók, hogy egy éves tagságot nyertek a Beck utazási klubba, amelynek értéke 35.000 forint, a nyeremény pedig különböző előnyökkel jár a tagok számára. A GHV szerint ezzel a cég a "kiválasztottság érzését" akarta kelteni a fogyasztóban. A vállalkozás ügyfelei ugyanakkor automatikusan megkapták a klubtagságot, amelynek nem volt nyeremény jellege, és nem bizonyították a tagság nyújtotta kedvezmények körét sem.

GVH közleménye kitér arra is: a bírsággal kapcsolatban tekintettel volt arra, hogy a vállalkozással szemben a versenytanács korábban már hasonló ügyben állapított meg jogsértést.

Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal február 7-én azt közölte, hogy Beck Reisen Kft. utazásszervezői tevékenység végzésére vonatkozó engedélyét visszavonó elsőfokú határozatát a másodfokon eljáró szerv helybenhagyta.

A kft. nem folytathat utazásszervezői tevékenységet: utazásokat nem szervezhet és nem bonyolíthat le, köteles az elmaradt utazásokra befizetett előlegeket és részvételi díjakat a jogszabályi előírások szerint teljes összegben az utasoknak visszafizetni.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×