eur:
389.02
usd:
361.9
bux:
68900.51
2024. május 9. csütörtök Gergely

Emelkedett az alapkamat

A monetáris tanács 25 bázisponttal, 5,50 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot hétfőn. A tanács csaknem egyhangúlag döntött, a kormány azonban nem ért egyet a lépéssel.

Két éve nem volt jegybanki kamatemelés Magyarországon. Több tényező is alátámaszthatja a jegybank mai döntését - írta a lépéssel kapcsolatban a Portfolio.hu.

Ma hozza nyilvánosságra a jegybank a friss inflációs jelentésének főbb előrejelzéseit, amelyek fontos érvként szolgálhattak a jegybank számára a mai kamatemelés alátámasztására. Mint emlékezetes, már a jegybank augusztusi inflációs jelentése is azt vetítette előre, hogy érdemi felfelé mutató kockázatok mutatkoznak az inflációs pályában (azaz a három százalékos közép távú inflációs cél teljesülésénél). Akkor, illetve azóta is a jegybankárok többsége elvetette a kamatemelési lépést.

Az októberi inflációs adat a kamatemelés irányába mutatott, írta a gazdasági portál, akárcsak a legutóbbi napok jelentős állampapír-piaci hozamemelkedése, az országkockázati felár megugrása, illetve a forint gyengülése. A jegybanki stáb a most megjelenő inflációs jelentésében azonban még az augusztusi jelentésben alkalmazottnál is kissé erősebb forintárfolyamot vett figyelembe, ami lefelé szorító tényezőként hathatott a friss inflációs előrejelzésekre.

A közelmúltbeli forintgyengülés (210 feletti frankárfolyam) újra növelheti a pénzügyi stabilitási kockázatokat is, ez szintén a kamatemelés irányába ható érv lehetett, ahogy az eurózónában a jelek szerint megállíthatatlanul dúló adósságválság is, ami csökkenti a kockázatosabb befektetések vonzerejét. A kormány múlt héten a nyugdíjpénztárakkal kapcsolatban bejelentetett "visszautasíthatatlan ajánlata" a lépés gazdaságpolitikai üzenete, illetve a konkrét lépéssel kapcsolatos piaci bizonytalanság miatt szintén érvet adhatott a kamatemeléshez.

A mai kamatemelés mögötti tényleges okokat, megfontolásokat délután sajtótájékoztató keretében ismerteti Simor András jegybankelnök, illetve akkor válnak ismertté a friss inflációs jelentés főbb előrejelzései is.

A kormány nem ért egyet

A kormány nem ért egyet a jegybank kamatemelésével, mert ezt a magyar gazdaság folyamatai és az államháztartás helyzete nem indokolja - írta közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A tárca szerint az idén a GDP tervezett 0,9 százalékos csökkenése helyett egy százalékos növekedése várható, vagyis a növekedési teljesítmény várhatóan két százalékkal lesz jobb, mint azt 2009-ben, a költségvetés tervezésekor számították. Ennél is lényegesebb, hogy 2010-ben Magyarország biztonságosan tartja a 3,8 százalékos költségvetési hiányt, amely teljesítménnyel az Európai Uniós (EU) tagok közül az ötödik legalacsonyabb deficitjével rendelkezik.

A 2011-re várható pénzügyi és gazdasági folyamatok sem indokolják az alapkamat emelését. A jövő évre tervezett három százalék alatti deficit minden mértékadó elemző szerint korrekt és reális, azzal 2011-ben is az EU 27-ek ötödik legalacsonyabb deficitjével számol Magyarország. Egyúttal Svédország mellett Magyarország lesz az egyetlen olyan EU-s tagállam, ahol jövőre az államadósság szintje csökken.

Magyarországon 2011-2013 között biztonságosan beállítható a három százalék alatti államháztartási deficit, amelyet a fokozatosan javuló gazdasági növekedés, bővülő foglalkoztatás, emelkedő beruházások és a kormány által megindított strukturális reformok alapoznak meg. Szemben a korábbi évek adathamisításaival, az előttünk álló években Magyarország megbízható tagállam kíván lenni, és reformjaival vissza kívánja szerezni a nemzetközi közösség elismerését és saját tekintélyét - hangsúlyozza közleményében az NGM.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megérkezett a kínai elnök Budapestre
videó, képek

Megérkezett a kínai elnök Budapestre

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Felemás zárás a tőzsdéken

Felemás zárás a tőzsdéken

Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő volt, ami elsősorban az OTP eséséből adódott. A hazai nagypapírok közül nagyot ralizott azonban a Mol, a befektetők megkönnyebbültek a hírre, hogy a kormány szerint az üzemanyagkereskedők eleget tettek a kormány kérésének az elmúlt két hétben. Egyre rosszabra fordul a hangulat az amerikai tőzsdéken, nem kizárt, hogy megszakad ma az öt napja tartó emelkedő széria.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×