Infostart.hu
eur:
358.71
usd:
309.16
bux:
129728.5
2026. május 24. vasárnap Eliza, Eszter

Rossz adatok miatt fizetünk többet a kötelezőért?

Mintegy 200 ezer olyan jármű van, amelynek forgalmi engedélyében helytelenül szerepel a jármű teljesítménymutatója. Az adathiba súlyos ezreket jelenthet az autó tulajdonosának, hiszen sokkal többet, de lehet az is, hogy sokkal kevesebbet kellene fizetnie. A Nemzeti Közlekedési Hatóság e problémák megelőzésére a belügyminisztériumi adatbázisba feltöltötte a helyes adatokat.

Már a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szakemberei is felhívták a figyelmet, hogy több olyan forgalmi engedély van, amelyben tévesen szerepel a teljesítménymutató, és találtak extrém példákat is.

Úgy tudni, mintegy 200 ezer jármű forgalmi engedélyében szerepel tévesen a teljesítménymutató, ami pedig nem mindegy, hiszen 2011-től már nem a köbcenti, hanem a kilowatt alapján számolnak a biztosítótársaságok, és a hamarosan induló kampányban eszerint állapították meg a tarifákat.

A Biztositas.hu közleményben tudatta: az internetes díjszámítási rendszerek felkínálják majd a járművek valós teljesítményéhez tartozó adatokat, így elkerülhető, hogy a forgalmiban lévő helytelen adatokból kelljen díjat kalkulálni. Szakmai körökben úgy tudják, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóság feltöltötte a belügyminisztériumi adatbázisba a helyes - így a kötelező biztosítási szerződéseken utólag majd korrigálható - kilowatt adatokat, ezeket használják a biztosítók is. A hatóságtól részletes tájékoztatást keddre ígértek az ügyben.

Míg a köbcentiről kilowattra való átváltás valóban jelent némi különbséget több autótulajdonosnak, addig mindenki számára megtakarítást jelenthet - akár évi 30-40 ezer forintot -, ha a kötelező mellé casco biztosítást is kötnek az autójukra.

A Kötelező.hu internetes szakértői portál viszont arra figyelmeztet, hogy a kötelező és a casco együttkötésével járó kedvezményt csak azok vehetik igénybe, akiknek meglévő cascójuk évfordulója az év végére vagy a jövő év elejére esik, illetve mindazok, akiknek még nincs ilyen biztosításuk.

A portál közleménye szerint a casco átlagdíja az elmúlt években fokozatosan csökkent, míg 2005-ben még 120 ezer forint körüli volt, addig ma az interneten már 80 ezer forint alatt jár ez az összeg. A magyar autósok mindössze egyötöde rendelkezik ilyen biztosítással, és nem valószínű, hogy most a válságot éppen túllépve tömegesen kötnének cascót az autótulajdonosok. Egy felmérés szerint a legtöbben úgy gondolkodnak, hogy e biztosítástípuson spórolnak, és bíznak a vezetési tudásukban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az idén „szuper El Niño” alakulhat ki, különleges hőséget hoz

Az idén „szuper El Niño” alakulhat ki, különleges hőséget hoz

Jövőre ismét rekordhőséget okozhat – Európában is – az El Niño néven ismert időjárási jelenség. Kutatók szerint a következő El Nino a nyári hónapokban alakulhat ki, aminek nyomán 2027 az eddig ismert legmelegebb év lehet – Nagy-Britanniában pedig ismét 40 fok fölé ugorhat a hőmérséklet.
inforadio
ARÉNA
2026.05.25. hétfő, 18:00
Zsidai Zoltán Roy
gasztronómiai szakember, a Zsidai-csoport tulajdonosa, ügyvezetője
Tisza-kormány: újabb kulcsemberek nevei szivároghattak ki, Orbán Anita üzent az orosz támadás után

Tisza-kormány: újabb kulcsemberek nevei szivároghattak ki, Orbán Anita üzent az orosz támadás után

Vasárnap is sorra érkeznek az új Tisza-kormányhoz kapcsolódó bejelentések és információk: bemutatták a Pénzügyminisztérium vezetői csapatát, kiszivároghatott a Honvédelmi Minisztérium új vezetése, Magyar Péter pedig megerősítette, hogy csökkennek a kormányzati fizetések. Közben Orbán Anita külügyminiszter határozottan elítélte a Kijevet ért orosz támadást, és újabb részletek kerültek elő a kegyelmi ügyben is, miután megszólalt Balog Zoltán püspök. Cikkünkben percről percre követjük a legfrissebb eseményeket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×