Infostart.hu
eur:
365.03
usd:
325.71
bux:
0
2026. október 12. hétfő Miksa

Húszezer végelszámolás két évalatt

A válság kezdete, 2008 közepe óta 20.741 cégnél volt végelszámolás, míg korábban évente négy-ötezer cég szűnt meg ilyen módon. Idén a megszűnt vállalkozások száma az első félévben már több mint hétezerre nőtt, és a prognózisok szerint év végére ez a akár tizenötezerre is emelkedhet - közölte a feketelista.hu.

A végelszámolás a cég önmaga által kezdeményezett megszüntetése. Az esetek egy részében azonban kiderül, hogy a végelszámolást kérő cégnek nincs elegendő vagyona a hitelezői kifizetésére, ezért menet közben a végelszámolás felszámolási eljárássá alakul.

Bizonyos térségeket az átlagnál is jobban sújtott a krízis. A létező cégek számához viszonyítva a legtöbb végelszámolás Nógrád megyében volt, ahol 5.930 működő vállalkozás mellett 374 (6,31 százalék) jutott erre a sorsra.

Borsod-Abaúj-Zemplénben 993 társaságot számoltak föl, ez 4,09 százalékot jelent. Négy százalék feletti a végelszámoltak aránya Bács-Kiskunban.

A legtöbb céget, csaknem kétezret Pest megyében végelszámolták, de ez a 84.724 létező vállalkozáshoz mérten csak 2,32 százalékot jelent.

Legkisebb a végelszámolás alá került cégek aránya (2,01 százalék) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Itt az utóbbi két évben 19.354 cégből 389 indított végelszámolást.

Külön kategória a főváros, hiszen a több mint húszezer végelszámolásnak több mint a fele (10.267) Budapestre jutott. Itt a 237.665 cégre eső bezárási arány 4,32 százalékos.

A júliusi nővekedést az Opten stratégiai igazgatója a szokásos nyári ingadozásnak tudja be. Csorba Hajnalka szerint tisztulás a kissé növekvő számok ellenére sem várható, mert viszonylag magas az újonnan létrehozott vállalkozások száma is.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Tisza-kormány: Magyar Péter Zelenszkijjel találkozik, felülvizsgálják a Gondosóra-programot

Tisza-kormány: Magyar Péter Zelenszkijjel találkozik, felülvizsgálják a Gondosóra-programot

Lemondhatnak a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezetői, a kormány pedig felülvizsgálja a Gondosóra-programhoz és a 4iG-hez kapcsolódó állami szerződéseket – jelentette be Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter. Magyar Péter miniszterelnök egy finn lapnak adott interjúban elmondta, hogy találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Vitézy Dávid szerint az ország gazdasági helyzete miatt 2030-ig nem jut pénz olimpiai stadionokra.  A kabinet egymilliárd forintos jóvátételi alapot hozott létre a gyermekvédelmi rendszer áldozatainak. A nyári paksi védekezés mintegy 1100 résztvevője október 23-án elismerést és pénzjutalmat kap. leváltották a jászberényi kórház főigazgatóját. Hadházy Ákos feljelentést tesz az augusztus 20-i tűzijáték beszerzései miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×