A MOL 1,7 százalékkal, 19.650, az OTP 2,2 százalékkal, 6.825 forintra erősödött.
A Magyar Telekom árfolyama nem változott, a Richter 0,7, az Egis 0,2 százalékkal drágult.
Tőzsdezáráskor egy euró 264,25, egy dollár 195,56 forintot ért.

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.
A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff az Osztrák Nagydíjat követően nyíltan bírálta a Ferrarit a fejlesztési üteme és a költségplafon kihasználása miatt.
Hernán Gil was trapped under a collapsed multi-storey car park, and encouraged them as they inched closer to him.