Infostart.hu
eur:
362
usd:
311.47
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Hiába a jó eredmény, csökken az OTP árfolyama

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 273,38 pontos csökkenéssel, 21.266,28 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 1,27 százalékkal gyengült.

A Mol 1,8 százalékkal, 16.350, az OTP 1,6 százalékkal, 5.680 forintra gyengült.

A Magyar Telekom 0,7, a Richter 0,9 százalékkal lett olcsóbb, az Egis árfolyama nem változott.

Tőzsdenyitáskor egy euró 269,41, egy dollár 181,13 forintot ért.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Sulyok Tamás: célkeresztbe kerültem, de nem csupán én, az államfői intézmény is

Még a látszatát is kerülni kell a nem jogállami megoldásoknak Sulyok Tamás államfő szerint, akivel interjú jelent meg. „Teljesen világossá vált számomra, hogy komoly politikai igény jelent meg a köztársasági elnöki alkotmányos funkciójának újraértelmezésére.”

Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Több autós egyesület is a tiltakozik a július 1-jétől érvénybe lépő új parkolási rendszer ellen. Az új rendelet szerintük jelentősen megnehezítheti a parkolási díjak szabályos megfizetését, és leginkább azokat érinti rosszul mindez, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem használják a digitális fizetési megoldásokat – mondta Legin István, a Zöldutat a Közlekedőknek Egyesület elnöke az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×