A Mol 1,1 százalékkal, 15.600, az OTP két százalékkal, 5.225 forintra esett.
A Magyar Telekom 3,8, az Egis 1,5 százalékkal lett olcsóbb, a Richter egy százalékkal emelkedett.
Tőzsdezáráskor egy euró 275,2, egy dollár 185,43 forintot ért.

Nemzeti petíciót indít a kormány az ukrajnai uniós támogatások kapcsán, februárban pedig két napra elosztva érkezik a 13. és a 14. havi nyugdíj első részlete – derült ki a csütörtöki Kormányinfón. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette az új, 100 milliárdos otthoni energiatárolási program részleteit, valamint a téli időjárási helyzetről szóló belügyminiszteri beszámolót is: bár a hideg miatt továbbra is érvényben van a vörös kód, az ország működése és az ellátás zavartalan.
A Budapestet Győrrel összekötő 1-es vasútvonalon, Tata térségben egy váltónál olyan anyagtörést fedeztek fel, amelyet a lehető legrövidebb időn belül ki kell javítani.
The team, known as Crew 11, splashed down off the coast of California after a nearly 11 hour journey.