Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
332
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Kopint-Tárki: Elérte a mélypontját a magyarországi recesszió

Elérte a recesszió a mélypontját Magyarországon, és kezdődik a kilábalás - mondta az InfoRádiónak adott interjúban a Kopint-Tárki vezérigazgatója. Palócz Éva szerint nagyon lassú, törékeny növekedés indulhat meg 2010-ben, ezt jelzi az is, hogy világszerte optimistábbak lettek a várakozások.

A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. legfrissebb összegzése szerint a magyar gazdaság az idei második és harmadik negyedévben érte el a mélypontot, az év végére már némi javulás várható - közölte Palócz Éva, amikor az intézet munkatársai bemutatták idei harmadik konjunktúrajelentésüket.

A vezérigazgató közölte: a Kopint-Tárki fenntartja korábbi előrejelzését, miszerint a GDP idén hat százalékkal esik vissza. Az intézet jövőre már enyhe mértékű GDP-növekedésre számít az országban, ez az előzetes becslés szerint 0-1 százalék között lehet 2010-ben.

Palócz Éva ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy az államháztartás idei, 3,9 százalékos GDP-arányos hiánya csak akkor tartható, ha a költségvetés az utolsó negyedévben többletet tud felmutatni, amit a vezérigazgató jelentős kockázatnak nevezett.

A szakember hozzáfűzte, hogy a magyar költségvetés egyenlege az elmúlt nyolc évben az utolsó negyedévben soha nem volt pozitív. Jelezte: a 13. havi nyugdíj és a közalkalmazotti bónusz eltörlése, valamint az áfakulcs emelése ugyan mintegy 400 milliárd forinttal javítja a mérleget, de a hiánycél csak akkor teljesülhet, ha a kormány szigorúan visszafogja az év végi költekezést, ami a korábbi években mindig jellemző volt.

Palócz Éva szerint a magyar pénzpiacon az utóbbi hónapokban kedvező folyamatok zajlottak: a forint árfolyama erősödött, és az utóbbi időben a magyar állampapírok iránt ismét mutatkozott kereslet a piacon. A Kopint-Tárki az idei év hátralévő hónapjaiban az alapkamat további csökkentésére számít, és a mostanihoz hasonló forint árfolyammal kalkulál.

Az intézet elemzői szerint az év hátralévő részében és jövőre - a megindult pozitív gazdasági folyamatok ellenére is - tovább nő a munkanélküliség, és várhatóan meghaladja majd a tíz százalékot. A hazai infláció is csak lassan csökken a kutatók szerint és az áfaemelés áthúzódó hatása miatt jövőre is hasonló mértékű lesz, mint az idei. A Kopint-Tárkinál 2009-ben és 2010-ben is 4,5 százalék körüli inflációt várnak Magyarországon.

Az ipari termelés csökkenése ebben az évben mintegy 14 százalékos lehet, és a tavalyi jó mezőgazdasági teljesítmény sem ismétlődik meg 2009-ben. Az építőiparban viszont már mutatkoznak a javulás első jelei. A vezérigazgató szerint kedvező jel az is, hogy a magyar export kisebb mértékben esett vissza, mint ahogyan az import mérséklődött.

Az emberek reálkeresete 4-5 százalékkal csökken az idén. Mindez nemcsak a fogyasztásra hat ki - amelynek csökkenését 5 százalék körülire várják a Kopint-Tárkiban -, hanem a lakossági megtakarításokra is, amelyek várhatóan elmaradnak majd a korábbi várakozástól.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

A csendes-óceáni Tonga közelében található, víz alatt megbúvó Hunga vulkán 2022. január 15-én hatalmas kitörési felhőt hozott létre, ami egy órán belül elérte a magaslégkörben lévő sztratoszférát, a felső ernyő részének kiterjedése pedig 400 kilométer volt. Harangi Szabolcs, a HUN-REN-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője felidézte, pontosan mi történt négy évvel ezelőtt, továbbá arra is kitért, tudományos szempontból milyen tanulságai voltak az akkori történéseknek.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×