Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kevesebb plazmatévét veszünk

Ebben az évben globálisan két százalékos visszaesést szenvedett el a szórakoztató elektronikai és az IT piac. A GFK a világ nyolcvan országában végzett vizsgálatából kiderült, hogy Európában az átlagot meghaladó, öt százalékos mértékben zsugorodott ez a piaci terület

Bár globális szinten nyolc százalékkal bővült a szórakoztató elektronikai és az IT piac, Európában öt százalékos visszaesést jeleztek az ágazatban - mondta az InfoRádiónak a GFK Hungária munkatársa, aki hozzátette: a globális piacot elsősorban Japán, Kína és Afrika húzza fel.

Sztupár Andrea az ágazat magyar helyzetéről elmondta: az átlaghoz képest Magyarországon nagyobb, 24 százalékos visszaesést jeleztek. Hozzátette: az átlagárak is lecsökkentek, mert az év elején nagyon belassult a kereskedelem.

Vannak azonban termékek, amelyek továbbra is keresettek. Ilyenek az plazmatévék és a notebookok, valamint az okostelefonok és az innovatív termékek. Ezek a magyar kiskereskedelem motorjai - fogalmazott Sztupár Andrea, aki hangsúlyozta: a magyar piacon a csökkenés már a válság előtt elkezdődött, hiszen 2005 óta tart, de tény, hogy a visszaesés 2009-ben csúcsosodott ki.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×