Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Feszülten várják Berlinben a General Motors döntését

Megütközést váltott ki Berlinben az a hír, amely szerint az amerikai General Motors állítólag kész lenne több mint egymilliárd dollárt befektetni az Opelbe, és így mégis megtartani azt. A német szakszervezet azonban eleve sztrájkokat és más tiltakozó akciókat helyezett kilátásba, ha a GM nem válik meg a csőd szélére jutott Opel művektől.

Az amerikai Wall Street Journal jól értesült körökre hivatkozva közölte, hogy a General Motors Detroitban tartott elnökségi ülésén alighanem azért halasztották el a döntést az Opel ügyében, mert mégis invesztálni akarnak a több európai telephellyel rendelkező autógyárba, amelyet meg akarnak tartani.

A Wall Street Journal jelentése szerint a General Motors egy milliárd eurónak megfelelő összeget fektetne be saját forrásaiból az Opelbe, de ennek az lenne a feltétele, hogy a brit, a spanyol és a lengyel kormány is hasonló összeggel támogatná az autógyár talpra állítását.

Berlinben eddig azon fáradoztak, hogy a General Motors az osztrák-kanadai beszállító cégnek adja át az Opelt, amely azonban csak a németországi telephelyek fenntartására vállalt kötelezettséget, következésképpen igazoltnak tűnik az a feltételezés, hogy Lengyelország, Nagy-Britannia és Spanyolország a színfalak mögött összefogott az Opel üzemek megmentésére, és ezért mutatkozik hajlandónak óriási összeggel segíteni az autógyár megmentését.

Berlinben ezért feszültséggel várják, hogy milyen döntés születik a General Motors jövő hétre tervezett elnökségi ülésén.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×