Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

ÁSZ: A kormány gyámkodik a vagyonkezelő felett

Erősen kritizálja az Állami Számvevőszék a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 2008. évi működését az erről szóló jelentésében; az MNV azonban vitatja a számvevők számos megállapítását.

Az Országgyűlés honlapján közzétett jelentésben az ÁSZ egyebek mellett kifogásolja, hogy a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács döntési jogköre csak részben érvényesülhetett. "A különböző kormányzati akarat-megnyilvánulásoknak megfelelően döntéseket odáztak el, vontak vissza, függesztettek fel, míg másokról rendelkeztek, majd felhagytak megvalósításukkal".

Az MNV nem ért egyet az állami tulajdonú társaságok vagyonkezelésével kapcsolatos általános számvevőszéki megállapításokkal - olvasható a dokumentumban.

A felek véleményének eltérését jelzi, hogy a közel 350 oldalas dokumentumban jelentős terjedelmet tesz ki az ÁSZ és az MNV üzenetváltása.

Az ÁSZ szerint nem épült ki 2008-ban a vagyonnyilvántartás egységes rendszere, és a vagyont jóváhagyott számviteli politika nélkül tartották nyilván. A jelentés kritizálja az egyes tranzakciókat is a Malév privatizációjától kezdve a King's City beruházással kapcsolatos Sukoró-Pilis/Albertirsa ingatlancseréig.

Az ÁSZ többek között azt javasolja a pénzügyminiszternek, a tulajdonosi jogok gyakorlójának, hogy kezdeményezze a joghézagok kiküszöbölését és a szükséges felelősségre vonást azokkal szemben, akik miatt az úgynevezett "előd" szervezetek és az MNV Zrt. éves beszámolóinak törvényessége, hitelessége, a felelősség megállapítása nem volt biztosított.

Az ÁSZ azt is javasolja például a pénzügyminiszternek, hogy vizsgáltassa ki a moszkvai Magyar Kereskedelmi Képviselet ingatlanértékesítésnek körülményeit. Ezzel kapcsolatban az MNV megjegyzi: csak zártkörű pályázatot lehetett kiírni az eladásra egy 1973-ban született magyar-szovjet jegyzőkönyv alapján. A befolyt vételárrész pedig azért került elkülönített számlára, mert az még a szerződés megkötés előtt érkezett meg az MNV Zrt.-hez, így azt az év végén a kötelezettségek között kellett nyilvántartani.

Az ÁSZ felkéri a pénzügyminisztert, hogy vizsgáltassa ki a MÁV és a Magyar Posta székházakkal kapcsolatos döntéseket, és kezdeményezze a szerződések felülvizsgálatát. Intézkedjen a tárca vezetője továbbá az állami tulajdonú, különösen veszteséges gazdasági társaságok tőkeemelésének teles körű előzetes felülvizsgálatáról, valamint kérje fel az NVT elnökét, hogy hajtassa végre az MNV vezérigazgatójával a feladatkörébe tartozó döntéseket. Az NVT elnökét pedig konkrét szerződések, együttműködési megállapodások felülvizsgálatára szólítja fel az ÁSZ.

Az MNV cáfolta az ÁSZ megállapítását, azt állítva, hogy határidőre fogadta el az NVT az MNV Zrt. saját vagyonáról szóló 2008. évi beszámolókat. A vagyonleltár hiányát kifogásoló ÁSZ észrevételre az MNV megjegyezte, hogy ebben a felelőssége korlátozott. Jogszabály ugyanis nem írja elő, hogy az MNV nyitóállományát leltárral kellett volna alátámasztani.

Címlapról ajánljuk
Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Marokkóból egyre többen jönnek, Krétára tömegek érkeznek – migrációs változások a balkáni útvonalon

Egy év alatt háromezer esetben akadályoztak meg illegális határátlépést a hatóságok a magyar-szerb határon. A migrációs paktum és Románia, illetve Bulgária schengeni övezethez való csatlakozása is változtatott az embercsempészek és az illegális bevándorlók módszerein. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója beszélt minderről az InfoRádióban.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az emberihez hasonló „álmodással” kísérletezik az Anthropic az AI-ügynökeinél

Az Anthropic legújabb kutatásában azt vizsgálja, miként képes a Claude nevű nyelvi modell az üresjárataiban áttekinteni a korábbi tapasztalatait, kijavítani a tévesen rögzített "emlékeit", és rendszerezni azokat a későbbi beszélgetésekhez. A fejlesztők ezt a folyamatot az emberi "álmodáshoz" hasonlították, amely az agy memóriarögzítéséhez járul hozzá. A módszer segítségével a mesterséges intelligencia a tétlen időszakokban kiszűri a hibás információkat, pontosítja a jegyzeteit és strukturált tudásbázist épít, ami jelentősen javítja a teljesítményét az összetett, hosszan tartó feladatok során - számolt be az Interesting Engineering.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×