Infostart.hu
eur:
362.47
usd:
322.11
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Gablini: Az államnak is segítenie kell az autóvásárlást

A Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke szerint az új autó vásárlását elősegítő, Nyugat-Európában már bevezetésre került program nem csupán az autóipart lendítené fel, hanem segítene Magyarország gazdaságának felemelkedésében is. Gablini Gábor elmondta, a tízévesnél idősebb, forgalomból kikerült, a környezetre káros járműveket meg kellene semmisíteni.

Ha eltűnnek a kedvezmények az autópiacról és emelkednek az árak, akkor drasztikusan lecsökkenhet a gépjárművek iránti kereslet, ez pedig a tervezett állami bevételeknél egy nagyon jelentős, akár ötven százalékos kiesést is generálhat - mondta az InfoRádiónak a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke, aki szerint egy autóvásárlást elősegítő programot kell elindítani.

Gablini Gábor elmondta: a program lényege, hogy egy állami pénzinjekció forgalomnövekedést idézne elő, amely a pénz többszörösét hozná vissza a költségvetésbe. Vagyis úgy véli, hogy Magyarországon (ahogy több más nyugati államban is) a büdzséből kellene betenni néhány milliárd forintot az autóvásárlást ösztönző programba, amelyhez a szakma és a kereskedők is hozzátennének.

Az elnök a használt autókkal kapcsolatban elmondta: a cserealapot képező tízévesnél idősebb, a környezetre káros autók nem kerülhetnének vissza a forgalomba, hanem azokat regisztrált bontókban kellene megsemmisíteni.

Viszik a Puntót, mint a cukrot

Magyarországgal ellentétben Szerbiában sorban állnak az új személygépkocsikért, méghozzá azért, mert a Fiat cég március közepétől a Puntó típusú autóit Szerbiában fogja gyártatni. Ráadásul a szerb bankok lehetővé teszik, hogy úgymond "pénz nélkül" is megvásárolhassák a Fiatokat: hétévi törlesztésre, 4,5 százalékos kamat mellett. Az autó ára 7 ezer euró, a havi törlesztés pedig 93-95 euró. Gondot csak az okozhat, hogy néhány év múlva hogyan alakul az euró-dínár árfolyam.

A szerb kormány, úgy látszik, nem a mezőgazdaság, hanem a gépkocsigyártás bevonásával igyekszik áthidalni a gazdasági válságot: amíg a termelők ezerliterszámra öntik ki a fel nem vásárolt tejet, a kormány csütörtöki ülésén arról dönt, hogy aki a hazai gyártmányú, illetve szerelésű Fiat Puntót vásárolja meg, attól ezer euróért átveszik régi, kilencévesnél öregebb autóját.

Hanganyag: Sézpvölgyi István, Nagy Nándor (Újvidék)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×