Infostart.hu
eur:
362.58
usd:
322.28
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Bajnai: kész a túlélő csomag a vállalkozások számára

Kész a vállalkozásoknak összeállított, a válság hatásainak enyhítésére készített túlélő csomag, és megnyíltak a csomag elemeihez hozzáférést biztosító csatornák is - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékozón.

Bajnai Gordon emlékeztetett rá, november elején a gazdasági válság kezelésére a kormány mintegy kétéves időtartamra 1.400 milliárd forintos csomagot állított össze, amelyből már 560 milliárd forint elérhető a hazai bankrendszer hálózatán keresztül.

Emellett a kis- és középvállalkozások megrendeléseinek biztosítására mintegy 1,5-2 éves időtartamra egy kétezer milliárd forintos csomagot is összeállított a kormány, amelyből hozzávetőleg 1.800 milliárd forintot szán az építőipari ágazat megsegítésére.

A fejlesztési miniszter elmondta: a múlt héten mintegy 100 ezer e-mailt küldött ki hazai kis- és középvállalkozásoknak annak érdekében, hogy lássák, milyen pénzügyi és pályázati eszközöket vehetnek igénybe tevékenységük megőrzésére, fejlesztésére. Eddig már 13.600 kattintást észleltek azon a honlapon, ahol a lehetőségeket mutatja be a gazdasági és fejlesztési tárca.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×