Infostart.hu
eur:
362.33
usd:
321.98
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Ismét történelmi mélyponton a forint, zuhannak a régiós valuták

Reggelre sem ért véget a régiós devizák vesszőfutása, a forint mellett a zloty és a cseh korona esetében is tegnapi mélypontja közeléből indult a kereskedés. Aztán jött az újabb gyengülési hullám. Ennek nyomán a forint új történelmi mélypontra esett az euróval és a svájci frankkal szemben, míg a dollárral szemben 5.5 éves mélypont dőlt meg.

Folytatódik a régiós devizák vesszőfutása, a forint zuhanása nem lóg ki a többiek leértékelődésének sebességéből. 8:25-kor a jegyzések 309-ig ugrottak az euróval szemben. A volatilitás nagy, a kockázatkerülés ismét erősödőben a világban, amelynek jele, hogy erősödnek a biztonságosnak hitt devizák (dollár, jen, svájci frank).

Ma reggel a lengyel jegybankelnök és egy másik monetáris tanácstag is szóbeli intervenciót hajtott végre a zloty erősítése érdekében a túlzott mértékű gyengülés tényére, illetve a várható erősödésre figyelmeztetve a piaci szereplőket. A zlotyt mindenesetre nem támogatja a lengyel munkaügyi miniszter azon mai kijelentése, miszerint a decemberben még 9,5 százalékon álló munkanélküliségi ráta nyárra 12 százalékig emelkedhet. A lengyel jegybank tegnap közzétett tanulmánya (most nem megfelelő a gazdasági környezet az ERM-II belépéshez) szintén nem segíti a zlotyt.

A térségi devizák gyengülésének néhány fontos oka:

- recessziós félelmek a külpiacokon, illetve az érintett feltörekvő európai országokban;

- további kamatcsökkentéseket áraztak be a jegybankoktól a piacok (a recessziós, illetve kedvező inflációs kilátások teret adnának erre, míg a gyengélkedő devizák óvatosságra intenek);

- Lengyelországban a devizaopciós szerződések körüli bizonytalanság is határozottan hozzájárul a zloty gyengüléséhez, amely magával húzza a lejtőn a többi fizetőeszközt is. Tegnap a lengyel pénzügyi tárca felől olyan jelzés érkezett, hogy jogilag úgy tűnik, mégsem hajtható végre az opciós szerződések törlése. Ma a kormányülés után várhatóan tisztábban láthatunk. Ha egyértelműen jelzi a lengyel kabinet, hogy az eltörlés szándékától elállnak, az némi megnyugvást hozhat a zlotynak;

- a kedvezőtlen gazdasági környezet miatt felerősödött az utóbbi időben a régiós bankszektor pénzügyi stabilitási kockázatai (kihelyezett óriási összegű devizahitelek pl. osztrák, német és skandináv bankoktól);

- ma hajnalban a Moody's Investors Service arra hívta fel a figyelmet, hogy a kelet-európai kitettséggel (hitelportfólióval) rendelkező bankokkal kapcsolatban megnőttek a leminősítés kockázatai;

- a kockázatkerülés hatására, illetve a Moody's jelzésére jelentősen gyengült az euró hajnal óta a dollárral szemben, miközben a térségi devizák is nagyon szenvednek a negatív környezetben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×