Infostart.hu
eur:
364.95
usd:
320.64
bux:
151293.97
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Romániában megy a legtöbb a zsebbe

Az Európai Unió tagállamai közül Románia áll az első helyen a "zsebbe fizetést" tekintve - derül ki a nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) egyik jelentéséből. A lista végén Málta, Nagy-Britannia és Franciaország áll.

Az OECD felmérése szerint a megkérdezett román munkavállalóknak közel 25 százaléka vallotta azt, hogy kapott már feketén pénzt a munkájáért. Ez azt jelenti, hogy Romániában a zsebbe fizetés majdnem ötszöröse az uniós átlagnak, ami jelenleg becslések szerint 5 százalék körül van.

Magyarországon ez az arány 8 százalék az OECD jelentés szerint, Szlovákiában 7, Csehországban pedig 3 százalék. Románia után a dobogó második helyén Lettország áll, ott a megkérdezettek 17 százaléka kapott már feketén, azaz adózatlanul fizetést.

A lista elején, egyetlen nem kelet-európai országként, a belgák foglalják el a harmadik helyet 14 százalékkal, majd a litvánok és a lengyelek 11-11 százalékkal.

A lista végén Málta, Nagy-Britannia és Franciaország áll, ott mindössze 1 százalékot tesz ki a zsebbe fizetés.

Az OECD jelentés szerint a két új tagállam Románia és Bulgária, az úgynevezett "félhivatalos" foglalkoztatás tekintetében is az elsők között van az unióban. A félhivatalos foglalkoztatás abban különbözik a be nem jelentett munkától, hogy a feketén dolgozókkal ellentétben a munkavállalónak van szerződése a munkáltatóval, de nem kapja meg a vele járó teljes kompenzációt.

Az OECD dokumentum szerint Magyarországon az összes foglalkoztatottak 19,4 százaléka nincs társadalombiztosításra bejelentve, s 2,6 százalék dolgozik munkaszerződés nélkül.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

Pogátsa Zoltán: emelkedik a világ országainak eladósodottsága, de nem ez az igazi baj

A Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint a globális bruttó államadósság 2025-ben már a világ GDP-jének csaknem 94 százalékára emelkedett, és a jelenlegi folyamatok fennmaradása esetén 2029-re eléri a globális GDP 100 százalékát. A szervezet szerint a kormányok továbbra is túl lassan mérséklik a költségvetési hiányokat, miközben a magas kamatok és a közel-keleti konfliktusok tovább növelik a kockázatokat. A globális gazdasági folyamatokról és a magyar államadósság helyzetéről Pogátsa Zoltán közgazdász beszélt az InfoRádióban.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×